Ha megállunk a brnói (brünni) Szent Jakab templom (Kostnice u sv. Jakuba) előtt, mindig látunk néhány turistát, akik az ég felé tartják a fényképezőgépeket, s elszántan keresnek valamit a templom tornyán. Vajon mi lehet az?

Mert maga az épület nem valami különleges tünemény. Kívülről egy a sok gótikus templom között, belseje hideg, kopár, dísztelen, bár kétségkívül az adja meg az eredetiség hangulatát, hogy nincs teletömve barokk pótelemekkel, mint megannyi jobb sorsra érdemes kortársa. Ezt épp csak maga a torony nem úszta meg… A főoltár mögött a várost a Harmincéves Háborúban a svédek ellen védelmező Raduit de Souches tábornok síremléke áll, mint egyetlen érdekesség.

De mi lehet az, amit mindenki ott fenn keres, a csúcsíves ablak táján?  

Hát ez!   

Nem látszik jól? Nem csoda… Nem ez volt a célja. Nézzük meg közelebbről (fotó: Buda Side): 

És így is (fotó: Radek Linner): 

Mielőtt azt mondanánk, hogy ejnye, meg nono, jelezni kell, hogy nem valami egyedi darabról van szó, a középkori templomokon időnként megjelennek ilyen kis arcpirító jelenségek, nevük is van: drôlerie. (Angolul: drollery, németül: drolerie, azaz móka, viccalak, cseh neve „nehaňba”, kb. „ne zavartasd magad”, főnévként „fesztelenke”, magyar neve nincs.) De hogy került ez ide? 

A történet ez. A Jakab-templom a XIII. század elején épült a betelepülő német és flamand polgároknak, első írásos említése 1228-ból származik, építése 1243-ig tartott. Nekik önálló egyházi épület kellett, mivel a csehek a város fölé magasodó Petrov-dombi templomot, vagyis a mai Péter-Pál székesegyház építészeti elődjét használták, s a két közösség nem kívánta egy helyen dicsérni az egy Istent. A Jakab-templommal párhuzamosan kezdték átépíteni és kibővíteni a cseh kanonokok a maguk székesegyházát: óhatatlanul előállt tehát a vetélkedés. 

A csehek szebb helyet foglaltak le maguknak, több pénzük is volt, azonban náluk lassan haladt a dolog, mivel nem volt tapasztalt építőmesterük. A telepesek gyengébben álltak anyagilag, viszont ráleltek egy fiatal, de már igényes gyakorlatot szerzett építőmesterre. Nevét nem őrizte meg a történelem, annyit tudunk róla, hogy korábban a strasbourgi székesegyház kialakításában vett részt. Vele az építkezés lendületbe jött, a csehek meg a lassúságuk miatt köznevetség tárgyává lettek. A dühös kanonokok ahelyett, hogy felzárkóztak volna, alantas módszert választottak: elkezdték fúrni a lenti polgárok kedvencét. Panaszkodtak rá fűnél-fánál, bevádolták, gáncsolták a munkáját – ma úgy mondanánk, hogy folyton rászabadították az építésfelügyeletet – , továbbá lejárató kampányba kezdtek ellene, s ízléstelen vicceket terjesztettek róla. Végül sikerrel jártak, a németek kénytelenek voltak felmondani neki. A feldühödött mester bosszút esküdött. Mondta, hogy a tornyot még befejezi, majd csak utána megy el innen. Tette is a dolgát, a végén még valamit kopácsolt ott fenn a munkásaival az állványok fedezéke mögött, aztán elátkozta a vidéket, és távozott. Amikor aztán lehántották az állványerdőt az immár kész toronyról, mindenki nézett és nyelt egyet, mert a Petrov-domb felé bámuló gótíves ablak tetejének közepén ott huncutkodott ez a kis alak, fenekét a konkurens építkezés felé meregetve. A karmozdulat materialista sugallata egyértelmű… 

Ám, ha jobban megnézzük a szobrot, akkor látható, hogy nem is egy alakot ábrázol, hanem kettőt, csak lentről, szabad szemmel a második nem vehető ki. De mire való a jó fényképezőgép…? Abban már látszik: itt négy kéz van és két fej, csak az egyik eltakarja az arcát, szóval nő is van az ügyben. 

Így persze mindjárt más a dolog fekvése, azaz állása, mert így a mondanivaló emeltebb és bővített szintje nem szimplán az volt, hogy „kinyalhatjátok”, hanem az is, hogy „basszátok meg”. 

A Jakab-templom tornya eleve nagyobb volt a Petrov-dombinál, még most is 8 méterrel magasabb nála, 92 méteres, az utóbbi csak 84. (Megjegyzendő, hogy a Jakab-templom mai sisakját 1592-ben építették fel, a székesegyház két műgót toronyfedőjét pedig 1908-ban billentették rá az épületre.) Erről terjedt el aztán az a nacionalista ízű pótlegenda, hogy a német építtetők faragtatták ide ezt a szobrot a méretverseny győzelmi jeleként; de ha nem is így történt, a mester gúnya tetszett nekik, kőszüleménye tehát ott maradt a csehek bosszantására. (Hogy ennek milyen keserves következménye lett évszázadok múlva, arra ld. korábbi posztomat:  Egy brünni szürke kő története.)

De azok sem voltak restek a visszavágóra: mikor úgy-ahogy befejeződött a Péter-Pál templom átépítése (nem lett egy nagy szám), maguk is kiraktak rá egy ilyen kőgonoszkát, ami természetesen a lent álldogáló Jakab-templomnak mutatott hasonló üzenetet hasonló pózban. Bár, hogy pontosan mit csinált, nem tudni, mert elvesztett az évszázadok alatt. Mindkettőnek az volt a neve, hogy „neslušný mužíček”, vagyis „illetlen kis (férfi)alak”. 

Azt viszont nem árt tudni, hogy a Jakab-templom mai két szoborfejét 1937-ben ragasztották a testhez; nem találtam okát, gondolom, a korábbiak vagy leestek, vagy tönkrementek. A mester eredeti szándékát azonban a mai állapot is hatékonyan tükrözi. 

Más kérdés, hogy végső soron a Szent Péter és Pál–székesegyház győzött a méltóságversenyben, mert az XX. század elején felrántottak mellé két hatalmas tornyot, ez lett a város jelképe, rajta van a fém 10 koronáson, a Jakab-templomhoz pedig ma már mindenki csak azért megy el, hogy megnézze, ki kinek tehet itt egy mély szívességet.