Boskovice kisváros 40 km-re északra Brnotól kb. 11.000 lakossal. Van egy főtere, a domb tetején a városháza későreneszánsz tornya, lenn a későgót (XIV. század elején épült, először 1346-ban említett) Szent Jakab–templom, barokk berendezéssel: a belvárosban kb. ennyi a látnivaló. (A toronyba fel lehet menni.)

Illetve van még egy, mégpedig a zsidónegyed, a turizmus új felfedezettje, amely a város fölötti domboldal alsó részén helyezkedik el. Ez az XV. század közepén alakult ki; a XIX. század közepén kb. 2000 ember lakott itt, a város egyharmada 13 utcában és 138 házban. Aztán a lakosok elmentek Brünnbe, Bécsbe, Prágába, a zsidók száma 1930-ban már csak 395; a Holokauszt itt és a város környékén 473 áldozatot szedett. 

Ez azonban ne töltsön el minket nagy historikai reményekkel: mert a zsidónegyednek van egy barokk kapubejárata, mögötte egy széles, hosszú út, majd pár keresztutca.

Látnivaló gyakorlatilag semmi, már csak azért sem, mert az eredeti barokk házak egy részét modern épületekkel helyettesítették.

Az egyik utcában – a zsinagóga mellett – nemrégen felfedeztek a ház alatt egy mikvét, de az oda nem figyelő turista csak a romos épület aljába vágott pincebejáratnak nézhetné azt (merthogy az is): benn hideg és nyirok, lehajtott fejjel kell belépni, ráadásul apró az egész, alig három kis helyiség, az elsőben, a lépcső mellett van egy négyzet alakú téglamedence. Nem csoda, hogy nem kérnek ezért belépti díjat. 

Amiért viszont kérnek, az a Zsinagóga. (Fotójegyért külön 50 koronát kell leszurkolni.) Ez a belváros egyetlen igazi látványossága: 1639-ban építették, mégpedig – lepődjünk meg – egy olasz építész, Silvester Fiota tervei alapján; 1698-ban kibővítették; ehhez képest az XIX. század második felében neogót külsőt kapott.  Szépen karban van tartva, a bejáratnál német nyelvű (eredeti) tábla figyelmeztet arra, hogy I. Ferenc József is figyelmet fordított erre, mert az ő uralkodása alatt renoválták át középkorivá. Túlélte a német megszállást is. 

Közönséges épületnek látszik kívülről, belülről viszont az a specialitása van, hogy az egész aljától a tetejéig ki van festve ornamentikával, állatokkal, indákkal, idézetekkel, s mindenen végigfolyó piros-vörös alapszínei alapján olyan érzést nyújt, mintha egy kis, őszi kertben sétálnánk.   

A város határában helyezkedik el a zsidótemető (alapíttatott az XVII. században), de csak az átlagot nyújtja: régi, kisméretű, héber nyelvű kősírok elé tolakodva állnak az XIX. század polgári márványemlékei a domboldalon. Ez a zsinagógától kb. negyedórás séta. Különben az egész város – zsidónegyed, főtér – kb. 2 óra alatt kényelmesen bejárható. Parkolás a főtéren az első órára 10 korona, két órára 30. Hosszabb nincs, vissza kell érni a lejárati időre. 

A zsidónegyed fölött helyezkedik el egy kastély, amelyet az útleírások néha kolostornak neveznek, ez jelenleg a városi múzeumot foglalja magában. Eredetileg a terület urai domonkosrendi kolostornak építették, amelynek alapítását I. Lipót hagyta helyben 1684-ben. Nemsokára a nagyhatalmú – mára kihalt – család, a Dietrichsteinek örökölték meg a környéket, ők addig a városban laktak, de szükségük volt egy méltóbb rezidenciára. Kapóra jött nekik, hogy 1784-ben II. József császár feloszlatta a domonkosokat, a kolostor elárvult, 1785-ben a Dietrichsteinek megvásárolták. A falai között eredetileg festékgyárat kezdtek el üzemeltetni, aztán 1812-ben Franz Xaver von Dietrichstein herceg nekiállt átépíttetni a kolostort főnemesi szállássá. Ezt azzal kezdte, hogy lebontotta a templomot… 1826-ra készült el ez a megmagasított és megnagyobbított, de meglehetősen eredetietlen épület, amely mellé angolparkot telepítettek. 1850-ban kihalt a Dietrichstein-család, örökösük a Mensdorff-Pouilly família lett. A nagy statikai terhelés miatt a nyugati szárny falai 1916-ban összeomlottak, ekkor újabb jelentős átalakításokat végeztek rajta. A II. Világháború után az egészet államosították, viszont 1991-ben visszakapta a Mensdorff-Pouilly család.

Látogatható, de nagy meglepetésekre ne számítsunk benne, a berendezése „átlagosan szép”, empire jellegű. Ma már főleg rendezvények megtartására használják. Nem is ezt látogatják a népek, hanem a várat, pedig az sokkal cudarabb állapotban van ehhez képest – s épp ezért!