Azok a gaz Cilleiek...

Várlátogatás Celjében

Magáról a városról nincs mondanivalóm: tipikus osztrák jellegű mezőföldi kisváros, négyzet alakú, monarchia idején épült belvárossal. E szlovén kisváros egyetlen komoly látványossága a vár, a Cilleiek vára. 

20180524_170631.jpg

A család nem ismeretlen a magyar történelemben, azonban többségünknek csak Cillei Ulrik (1406-1456), a hatalommániás, áskálódó herceg jut az eszünkbe, akinek halálával megszűnt a rút viszály. Esetleg még hallhattunk valami nagynénjéről, Cillei Borbáláról (1392-1451), aki férjét, Zsigmond királyunk életét keserítette meg. A lényeg az, hogy ez a német származású, de Észak-Szlovéniában uraskodó család az XV-XVI. században a Német-Római Birodalom egyik legnagyobb hatalmú ura volt, s központjuk Celjében volt, ami magyarul: Cille. (Vagy Cilli. De ez utóbbi idétlenül hangzik, pedig ez volt a magyar eredeti. Én maradok Cillénél.) A szlovéneknek ők olyanok, mint afféle államalapítók, hiszen uralmuk a nemzetük által lakott területekre terjedtek ki. Ezért van az, hogy Szlovénia címerében van a hegyek fölött három sárga csillag: ezek villogtak a Cilleiek címerében is. (Aki jobban érdeklődik irántuk, annak javaslatom lenn, a belvárosban lévő reneszánsz palota megtekintését, ahol bő kiállítás mutatja be az „államalapítókat”. Azt viszont jó eszünkbe vésni, hogy ezt így egyetlen Cillei sem látta – az épület kihalásuk után 100 évvel később nyerte el mai alakját.) 

A családi (tűz)fészek természetesen a cillei vár volt – de csak egy ideig. Nagyon szépen kiépítették, miután megszerezték (1341-ben), azonban az XV. század közepén már nem itt laktak, csak helyőrséget állomásoztattak benne. De hogy lett ebből a sasfészekből rom? Nos, Cillei Ulrikkal magva szakadt a nemzetiségének, utódai a Habsburgok lettek, akik az egész hercegségüket megszüntették és beolvasztották a stájer hercegségbe, nehogy az egyszer még feltámadjon. Császári tulajdonban volt, s főleg a török elleni védelmi célokra használták. Mondjuk, ez utóbbiak sosem támadták meg. Hanem aztán csak-csak kezdett tönkremenni: egy 1681-es ábrázolás szerint a Frigyes-toronynak már nem volt meg a teteje; aztán végül az összes többi kezdett eltünedezni. A császártól egy Gaisgruck nevű gróf vásárolta meg 1755-ben, aki folytatta a tetőzet leszedését, továbbá elkezdte a vár köveit építőanyagnak felhasználni a saját (Novo Celjében lévő) kastélyához. A lakhatás apránként ellehetetlenült, 1795-ban az utolsó lakó is magára hagyta a bús düledéket. 1803-ban egy Andrej Gorišek nevű gazdálkodó tette rá a kezét, ő alakította át ilyen festőivé azt, ami az egészből maradt, ui. kőbányaként hasznosította. Csak azért menekültek meg a szétdúlt maradványok, mert jött a romantikus festészet, ahol minden odapingált alak várromok alatt és között élte az életét. 1846-ban új gazdája lett: egy Wickenburg gróf, aki Stájerország kormányzója volt, vette meg és adományozta el a stájer koronatartománynak. Innentől kezdve indult meg a köztulajdon korszaka, s ezzel együtt a restauráció, amely a mai napig is tart, tartogat. 

celjevar1.jpg

Most van három jó állapotban lévő tornya, kilátóterasza, egy tűrhető állapotban megmaradt udvara, ez-az. A két torony közül csak a felsőbe, a Frigyes-toronyba lehet bemenni. Ez egy családi rémdrámának a főszereplőjéről kapta a nevét. Cillei Frigyes (1379-1454), vagy II. Frigyes körül mozogtak az események. A Frangepánok azzal vádolták be a császár előtt, hogy 1422-ben megölte feleségét, Frangepán Erzsébetet, mivel feleségül akarta venni a szeretőjét, Dešinić (vagy Dešinićka, régiesen Tednitz) Veronikát, egy elszegényedett nemesi család lányát, akitől már nem mellékesen három gyereke született. Ez meg is történt Erzsébet halála után. A császár Frigyest elítélte a gyilkosságért, s apja, Cillei Hermann kezére adta, hogy őriztesse – így került e toronyba. Az apa dühöngő hangulatban volt, örökségéből is kitagadta a fiát, nyilván nem a gyilkosság hozta ki a sodrából, hanem az, hogy a fia rangon aluli házasságot akart kötni, s ezzel elvágta volna magát attól, hogy egy jó nősüléssel tovább gyarapítsa a családi vagyont, befolyást, hatalmat. De Frigyes a tömlöcében alig pár évet húzott le, már 1426-ban kiszabadult, s rögtön rámozdult az erdélyi vajdaságra, amit meg akart szerezni magának. (Ezek a Cilleiek…) Végül kénytelen volt a szlavón, majd horvát báni címmel megelégednie.

De a dráma nem itt történt, hanem Veliki Tabor (Nagytábor, Horvátország) várában, mert Hermann üldözni kezdte morganatikus menyét, aki szabályosan bujdokolt előle; aztán elkapta Veronikát, s boszorkányság vádjával állította Cillében bíróság elé. A nyilvánvalóan hamis vád felbátorította a bírákat, s tartományúri hatalom ide vagy oda, felmentette őt; ekkor Hermann a nevezett várba szállította, ahol előbb éheztette, majd 1425 októberében (amíg a fia még nála raboskodott) egyik csatlósával dézsába folytatta. Állítólag be is falaztatta, s a mai napig ott van, lehet hallania a sikolyait.  Ez csak azért nem lehet igaz, mert a holttestét Braslovče faluban temették el 1435-ben.

A fenti épületes történet mellett is szép az átfogó kilátás a torony tetejéről a városra, amelyen persze valahol mosolyog az ember: ez lenne Szlovénia harmadik legnagyobb települése? Ez legfeljebb egy Szekszárd… (És tényleg: 45.000 a lakossága.)

celjelatkep5.jpg

De kellemes a tájkép annyiban, hogy a város és a vár között ott kanyarog a keskeny Savinja folyó, a várostól balra pedig jönnek a (még szelíd) helyek, köztük a szlovének jellegzetes lakóhelyei, a kis házcsoportok állnak össze bokorrá egy-egy út mentén, körülöttük pedig magányos, tanyaszerű épületek állnak, de mégis szerves kapcsolatban egymással: hatalmas kertek, mezők választják el őket, ám mégis biztonságos közelségben vannak egymáshoz. (Itt aztán lehet zenét hallgatni a teraszon.) A szelíd házcsoportok igazán kedvesek a szemnek: itt biztos ismer mindenki mindenkit, reggelente köszöngetnek egymással, ha munkába indulnak, estefelé meg integetnek, ha hazajönnek, alapelem a csend és az érzékletes nyugalom. Persze az is lehet, hogy ez csak az én ábrándom, és senki nem köszönget és integet a másiknak, ki tudja. Attól még nagyon barátságos hangulatú az egész. 

20180524_165643_1.jpg

A várról a fentieken túlmenően nincs mit mondani: kiállítása nem nagyon vagyon, eltekintve a bejáratnál néhány apróságtól (pl. kínzóeszközök a Frigyes-torony alján), amely persze mind a Cilleiek dicséretét zengik. Inkább csak az eltűnt dicsőségen lehet lamentálni, amíg az ember a látványos hegyormi rom falai között bolyong. Aztán ránéz a kis házcsoportokra és azt mondja: dicsőség…? Hát minek az…?

celjevar2.jpg

Címkék: Szlovénia