Csekej (Čakajovce) községben járunk, ami Nyitra egyik északi bolygófalva a Zobor-hegy mögött, tulajdonképpen már össze is épültek a két település. A falu szót sem érdemel. Azonban az úszómedence méretű főtéren a látogató hat darab nagy, szürke szobrot lát, amelyet olyan ügyesen helyeztek el egymás mögött, hogy bejárattól nézve csak négy látszik belőlük. (Azért ehhez is kellett ész…)

Ez a Szlovák Nagyságok Panteonja! (Panteón Slovenských Dejateľov.) Na jó, oldalról már kifejezőbb a dolog.

 A képek rémisztő színhatásáért nem én vagyok a felelős, ugyanis az összes szobor öntött betonból készült, lekenve vakító alumíniumfestékkel (!).

Alkotójuk Štefan Lahučký (1939–2018) volt, egy helyi érdekeltségű naiv fafaragó művész, aki úgy gondolta, hogy öregségére elérkezett az önkifejezés ama fokához, ahol már érdemes nagyon álmodni. S mert pantheonja még nincs Szlovákiának, hát akkor majd ő tesz arról, hogy legyen.

De lássuk a produktumot. Nem baj, ha nem tudjunk emlékezetből beazonosítani az egyes történelmi alakokat, mert ezekben az anyjuk sem ismerne rájuk.

A jobbról balra haladva az első Ľudovít Štúr (1815–1856).

Ő nem kifejezetten a kedvencünk. Azzal még nem lenne baj, hogy ő lett a mai szlovák irodalmi nyelv kidolgozója, s népfelszabadító eszméi voltak. Azzal már inkább, hogy gyűlölte a magyarokat. Nem, nem a magyar nemességet (azt a magyarok is gyűlölték), hanem a nemzetet, mint olyat („hunok, barbárok” stb.)

Mögötte Milan Rastislav Štefánik (1880–1919), Benes és Masaryk mellett Csehszlovákia létrehozója.

Őt sem szeretjük, mert többek között neki "köszönhetjük" a trianoni határokat. Ugyanakkor figyelemreméltóan bátor és kalandos életű katona volt, akit csak az fosztott meg az első köztársaság nagy politikusi dicsőségétől, hogy amikor jött haza repülőgépen, a szlovák légvédelem önvédelemből lelőtte őt. Ezt rögtön ránk, magyarokra akartak kenni, de aztán megbékéltek a kínos igazsággal, hogy miattuk egy hősi élet nevetséges halálba torkollott.

Aztán itt a főalak, akinek a kedvéért igazából létrejött ez az egész: Jozef Tiso (1887–1947).

Az elbutult arccal ábrázolt pap volt az I. Szlovák Köztársaság (1939-1945) elnöke, fő tevékenysége abban merült ki, hogy Pozsonytól Eperjesig kiirtotta az összes zsidót, továbbá ki akarta irtani az összes magyart, kárpátukránt, cigányt, lengyelt és csehet, a németeket csak azért nem, mert ezt Hitler rosszallta volna. Végül saját népére támadt, s a nácikkal ölette meg az 1944-ben kitört felkelést. De legalább mindezekért sikeresen bitófán végezte.

A túloldalon Andrej Hlinka (1864–1938) mered ránk szúrós szemmel, aki a Szlovák Néppárt elnöke volt, e minőségében Tiso elődje, világéletében aktív magyar– , cseh– és zsidógyűlölő politikus, akit csak az fosztott meg a holokauszt élvezetétől, hogy 1938-ben meghalt, s így a szennyes munkát Tiso végezte el a helyette. Itt megjelenített alakja simán elmenne egy horrorfilmbe, én legalábbis nem lennék nyugodt, ha a gyermekeim hozzá járnának hittanra.    

Szobrászunk politikai beállítottságára jellemző, hogy az 1997-ben elsőkként felállott két mű Hlinka és Tiso lett, a többiek már csak kötelező udvariassági körítésnek számítanak, mert ha ez a kettő így maradt volna itt, akkor ez a szlovák fasizmus pantheonja lenne, ami azért mégis csak zsenánt. (Ez persze nem menti meg meg Tisot attól, hogy időnként meg ne gyalázzák, amit betudhatunk az egészséges néplélek megnyilvánulásának.)

Megjegyzendő, hogy Hlinka és Tiso szobrának legalább van tekintete. A mester a továbbiakban jelentős lépést tett hátra, mert a későbbi szobrain az arcok leginkább olyanok, mint valami koporsóból kiásott, félig oszlásnak indult hullák fejei.  

Hlinka előtt Martin Rázus (1888–1937) lutheránus pap, író, publicista és politikus szobra áll, aki a két világháború között a Kárpátok autonómiájáért harcolt. Munkássága nálunk minden téren ismeretlen és érdektelen. Hogy ő pontosan milyen népcsoportokat gyűlölt, annak mélységeibe nem merültem bele, állítólag a magyarokat annyira nem, mint a többiek, pedig akkor az volt a belépőjegy a szlovák belpolitikába.

És végül Anton Bernolak (1762–1813) áll előttünk: ő az egyetlen, akire egy rossz szót nem lehet mondani, mert jámbor nyelvújító pap volt Nagyszombat és Érsekújvár környékén, s nem tudom, hogy gyűlölt volna más nemzeteket…

A Mester továbbá kiállított a tér végébe egy Szent Kristóf-szobrot is, amint éppen a földgömbön gyalogol.

Vagy Jézus ez, hátán egy báránnyal? És nem, ez nem egy elmosódott, rossz fénykép, ez tényleg így néz ki:

Figyeljünk fel az enyhe X-alakú lábakra, mert ez az egyedi névjegy másik szobrán is előkerül: 

Az előszeretet oka, hogy úgy ábrázolja Stúrt és Szent Izét, mint akik épp csípőműtét után állnak a kórházi büfé előtt, sajnos a szobrásszal együtt a földbe szállt.

Az itt látott ösztönösen neoprimitív stílushoz képest semmivel sem tartozik magasabb esztétikai kategóriába a Pákozdon felavatott gigantikus rémtett, a Miskahuszár–szobor, de abban némi erőlködő belelátás után legalább van valami megmosolyogtatóan bumfordi, olyan, mint egy nagyra nőtt műanyag játékkatona, ezek viszont kifejezetten felismerhetetlen, ostoba arcú, aránytévesztett, idétlen, silányul kidolgozott képződmények. Az pedig, hogy miért állhat egy falu főterén egy népirtó kéjgyilkos szobra, meg annak szellemi mentoráé, végképp érthetetlen.

Azaz: dehogy érthetetlen. Mert hát mi lenne e főtéren nélkülük? Max. a Szűz Mária-szobor, az meg úgy önmagában nem túl érdekes. (Ezt szerencsére nem Lahučký csinálta. Mi több: hozzá sem nyúlt. Szóval: megmenekült.)

De ez meg kit érdekel...? Ezért nem jön ide senki.

Viszont. Ha egy település képtelen bármivel felkerülni a turizmus térképére, akkor vagy valami ötletszerű fesztivált rendez, vagy – ami időállóbb –  előszed egy dilettáns szobrászt, mondjuk a körzeti gyurmaszakkör vezetőjét, aztán az megfarag és kiönt neki mindenféle borzalmakat, amihez az emberek csak azért zarándokolnak el, mert a világhálón látva ezeket, nem hittek a szemüknek. Márpedig nem egy utazási iroda kínálatában benn van itt egy félórás megálló.

Ha az értelmesebb világjárók nevetnek az ilyeneken, az nem baj; az már inkább, hogy butábbja és főleg a kezdőbbje azt mondja, hogy aha, hm, szóval ilyen jól lehet érvényesülni ezzel a színvonallal? Akkor nosza, neki!

És fog is. Főleg, ha a gyurmatanárok jutnak hatalomra.