Valtice: kicsi Rubens, gazos park
A Lednice-Valtice Kultúrtáj egyik markáns része a Valtice faluban lévő Liechtenstein-kastély. Nagy reményekkel érkeztem oda, de egy nagy legyintés lett belőle. Ez nem a kastélynak köszönhető, hanem csak a pillanatnyi állapotoknak. A turisztikai lapok egy ilyen képet ígérnek róla, ezt a valticei kastély honlapjáról emeltem le:
Vonzó, nem? Bizony, az. Csakhogy 2019. június 11-én, amikor fellelkesülve e látványtól a kastély felé tartottam, az alábbi lelombozó látvány tárult elém:
Szóval felújítják, mégpedig teljes körben. Ez kellemetlen. Mármint nekem, a kastélynak nem, az vacak állapotban van. A két szobor, az emblematikus terelők a bejárat felé például megszenvedték az elmúlt háromszáz évet, egy mosás és csiszolás nagyon rájuk fér:
Mert ez bizony már kb. 300 éves. Majdnem egy évszázadig tartott a munka, mert 1643-ban indult, s tartott lassan 1730-ig. Négy fő építésze volt: Giovanni Giacomo Tencalla [1593-1653], a brnói Ondřej Erna [? – 1652], aztán az a Domenico Martinelli (1650-1718), akivel már több posztomban is megismerkedhettünk, a másik pedig Johann Bernhard Fischer Erlach (1656-1723).
A bejárattal szemben jobb oldalt a mellékszárny díszkapujának szobrai a bejárat előtt állókhoz hasonló küllemmel fogadnak minket:
Mögötte az egykori lovarda volt, nagy, hosszú udvarral és zárt térrel fogad minket. Részletei látogathatatlanok. A bal oldaliak is elég lestrapáltak: mállik mellettük az elhasznált vakolat. (Ez az udvari színház épülete [is] volt, ezt sem lehet látogatni.)
Ha tovább megyünk, a kastélynak van egy belső, négyzetes udvara, az még kinéz úgy-ahogy:
Nem árt felnagyítva megnézni a kertbe vezető kijáratot, mert az impozáns:
Ha pedig kimegyünk a kertbe, s hátrálunk úgy száz métert, a hátsó traktus teljesen rendben lévőnek tűnik.
A parkot nem néztem meg, engem inkább érdekelt az enteriőr. Mint kiderült, nem vesztettem vele semmit. Anett nem jött velem, s amikor egy óra múlva találkoztunk, azt mondta: úgy 300 métert sétált be a park belsejébe, de semmit nem talált elhanyagolt utakon, derékig érő gazon és a szúnyogokon kívül, még egy nyomorult szobrot sem, csak egy elhagyatott teniszpályát. Úgyhogy erről lemondtam. Megjegyzem: a kastély ablakai mögül én sem láttam egyebet a parkból, mint a gazt. Ill. van bal oldalt valami lófuttató (amfiteátrum név alatt), néhány kopott kőszoborral, azonban ezeket is alig lehetett látni a vidáman lengedező gyomtól.
A vezetett túra az első emeleti szárnyat járja körbe. Mit mondjak róla? Afféle jó középszerű, sötétségében kissé nyomasztó vidéki barokk faragások és stukkók vonulnak mindenfelé a falakon, de eredetiség, s allegorikus lendület nélkül.
Aztán valahogy az egész megragadt ebben a korszakban, mert az XIX. század közepén a Liechtensteinek felépítették a szomszédban lévő „modern” lednicei kastélyt, ezt pedig igazából családi múzeumként használták tovább. Ez az a ház, ahol megállt az idő...
Két olyan részlete van, ami némileg megmozgatja a képzeletet: az egyik a nagyterem, amely tömve van mennyezetig elsötétült, sokszor már kivehetetlen témájú középszerű képekkel, ez minden nagyobb kastély szükségszerű része volt akkor is, ha már senki nem tudta, hogy a képek mit ábrázolnak és miért:
A másik a kápolna. (Antonio Beduzzi, 1726-1729). A kastély honlapján ez így jelenik meg:
Erről a látványról azonban mondjunk le. Csak az első emeletről lehet belepillantani a belsejébe, onnan pedig így mindez nem látszik. Az oltárra egyébként sem lehet semmi lelkesítőt mondani:
Azonban az egyik oldalablak mellett található Mária-imádása szoborra inkább.
Ezzel a kastélytúrának vége. Na jó, még egy kép hadd jöjjön az egyik csillárról:
Ha magára a városra is kíváncsiak vagyunk, akkor azt mondom: ne tegyük. Nincs itt semmiféle látnivaló. Azaz, egy igen: a kastély főbejáratával szemben lévő hatalmas méretű Mária mennybemenetele templom. (Épült 1631-1671 között, tervezője Tencalla és Erna volt.)
Ez olyan hatalmas, hogy még kb. 10 km-re innen is kivehető a dombok tetejéről. (A tornya 60 méter magas!)
Belsejébe nem lehetett bejutni, mert vasrács távolítja el tőle az utazót. Egyébként klasszicista, üres, szürke, csak a méretei tudnak hódítani, de belülről mégis kisebbnek tűnik, mint kintről a „Szent Péter-székesegyház hatás” miatt: az építészeti elemek túl középszerűek, így a szem ennek is leszűkíti a térméretét.
Na, már most. Üssük be a keresőkbe két szót: „Valtice” és „Rubens”. Egymás hegyin-hátán tolongnak elénk a blogok és turisztikai cégek hirdetései, hogy ebben a templomban a főoltár fölötti festmény egy Rubens-kép, mégpedig a Mária mennybemenetele. Ami így néz ki:
Csakhogy van itt egy probléma. Illetve több is:
1) A bejáratnál vasrács fogad, onnan szabad szemmel kivehetetlen a kép, már csak azért is, mert elé lógattak egy hatalmas csillárt. Nos: ha ez a város egyik fő látványossága, akkor dőlne érte ide a nép, s elvárható lenne, hogy a templom fenntartói a képet hozzáférhetővé tegyék.
2) Nem találtam a neten egyetlen fényképet sem az itteni Rubens-festményről. A Liechtenstein-gyűjteménybeliről igen, ez az, amit ide applikáltam. De az nem ez.
A megoldás a következő. Az egyik herceg valóban idehozatta a fenti, 1637-ben készült festményt, s ezt 1671-ben elhelyezte a főoltáron; csakhogy 1764-ben Bécsbe vitték át, s ott van most is (a Liechtenstein Múzeumban). Csináltattak helyette egy másolatot Vincenzio Fanti festővel.
Annyiban viszont igaza van a fenti beszámolóknak, hogy a főoltár fölötte található egy kicsi, téglalap alakú Szentháromságot ábrázoló festmény, s az már igazi Rubens. De ezzel meg az a baj, hogy kicsi, jelentéktelen, nagyon magasan van, alig látható. Annyira nem vették komolyan a művészi értékét a hercegek, hogy ezt ki sem szedték a keretéből, tehát nekünk sem kell széttépni magunkat miatta, s bánkódnunk, mert a vasrácsok mögül nem hatolt el odáig a tekintetünk.
Azt az érdekességet egyébként nem árt tudni a településről, hogy eredeti neve Feldsberg volt, és közigazgatásilag, amióta világ a világ, Alsó-Ausztriához tartozott, 1920-ban alig lézengett pár cseh a sok német között. Az I. világháború után azonban Prágának sikerült magához csatoltatni ezt a települést. Ez persze Masaryknak volt köszönhető, aki ránk hozta a trianoni békét. Nagy tolvaj volt az öreg!