Hol van Hentzi eltemetve?

Ez egy kurta, egyszerű poszt lesz annak örömére, hogy 2019. május 21-én van 170-edik évfordulója annak, hogy a budai vár ostromában hason lőtték Heinrich Hentzi tábornokot (1786-1849), a vár védőjét, aki másnap kilehelte lelkét. A honvédek meg akarták lincselni a pesti oldal szétlövetése miatt, de ezt Görgey parancsára megúszta – ő ugyanis ugyanezért fel akarta akasztatni. 

heinrich_hentzi.jpg

Hogy ezek után mi történt vele, ill. milyen hősi emléket állítottak neki, nem kívánom leírni, egyszerűen azért, mert tele van ezzel a net, a legjobban Czaga Viktória: „A Harcos Emlék – Szoborsors Magyarországon (A Hentzi-emlékmű története)” c. értekezésében van taglalva a téma. (A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 6, Hadtörténeti Múzeum, Bp. 2003., pp. 79-111.) Alapos anyag, nincs kedvem belőle egy hatoldalas kivonatot készíteni – ennek a blognak az a jellegzetessége, hogy szintetizálja a neten található szétszórt és szűk forrásokat, nem az, hogy kurtítja és tömöríti őket. De néhány sarokpontot fel kell mégis vázolni, mégpedig azért, hogy kedvet kapjon az olvasó a fenti tanulmány áttekintéséhez. (Fél óra az egész, a netről is letölthető.) 

Szóval, miután Heinrich Hentzi meghalt, a hullája három napig kinn hevert a többi összegyűjtött császári katona teteme között a vár alatt lévő katonai temetőben, amely eleve a helyőrség igényeit szolgálta ki. Hogy ez melyik temető volt, nem tudni, mert ekkor még volt egy a mai Déli Pályaudvar helyén, de egy tudósítás szerint eleve a vízivárosi Katonai Temetőbe vitték őket:[1] ez a mai Kútvölgyi u. – Budakeszi u. sarkán helyezkedett el, de hivatalos neve krisztinavárosi volt, 1930-ban számolták fel. 

A hullákról három nap alatt eltűntek az egyenruhák, meg minden értékesebb dolog, magyarán: a lakosság hullarablásra fogékony része kifosztotta őket, amikor pedig a honvédek rác parasztokat kényszerítettek arra, hogy ássanak nekik gödröt a temetőben, már senki nem tudta, melyikük volt Hentzi. Aztán meg arról feledkeztek meg, hogy hová is kerültek a többiek, úgyhogy találomra állítottak nekik egy sírkövet – ahol 1899-ben alig találtak valamit. Ugyanakkor Hentzi tisztjei méltó temetést nyertek, mert őket honvédségi (és részint hozzátartozói segédlettel) külön temették el még a nagy elásás előtt ugyanebben a temetőben, kaptak sírköveket is az idők alatt, mindenki beazonosítható volt. 

Békésen elvolt itt ez a társaság. 1886. május 21-én azonban nagy botrány tört ki amiatt, hogy egy Jansky Lajos nevű tábornok nem az addig szokásos november 1-jei időpontot választotta a katonai, kivezényelt megemlékezésre, hanem a várostrom napját, s itt elhangzott beszédében igencsak méltatta Hentzit. 

Nyughelyüknek azonban semmi köze sincs ahhoz a 20 méter magas neogót,  kőből faragott és fémszobrokkal ékített nyúlánk emlékműhöz, amelyet 1852. július 11-én avattak fel a budavári Szent György téren óriási katonai parádéval I. Ferenc József személyes jelenléte mellett.

tumblr_pm6rx4rgxf1u9d0pmo1_640.jpg

Ez itt meredezett a magyar függetlenség nyíltszíni, pökhendi megcsúfolása céljából évtizedeken át, feldúlva a honfiúi és -leányi kebeleket. A helyzet érdemi megváltoztatása érdekében 1895. április 2-án egy Szeless Adorján nevű zugújságíró fel akarta robbantani, de annak nagyobb volt a hangja, mint a füstje, mert a konzervdobozokba gyömöszölt lőpora semmire sem volt jó. Szeless tudta ezt, de ő csak az uralkodót akarta feldühíteni. Sikertelenül, I. Ferenc József még perre sem méltatta őt. Az emlékművet végül 1899 április végén bontották le (pontos dátum nem ismert) azzal az indokkal, hogy őfelsége oda inkább Erzsébet királyné emlékművét szánta. Valójában kínos volt már neki is a dolog, kedvezni akart legutáltabb nemzetének, ezért áldozta fel a faragványt. Új telepítési helye a hűvösvölgyi kadétiskola kertje volt. 

hentzi-zugliget.jpg

Egy árukapcsolással a vízivárosi temetőben lévő tetemeket is kihantolták július 24-én, hogy azok az emlékmű alá kerüljenek. De ott az a kínos dolog került elő, hogy Hentzi sírköve alatt nem találták meg a holttestét, csak a feleségéét. Azt a Czaga-tanulmány nem közli, hogy volt ott valaki, aki az egyenruhája alapján nem lehetett ő, vagy egyáltalán nem volt a sírban senki. Volt ott koporsó, de abban a felesége nyugodott, ezt egy helyszíni tudósítás is megerősítette, [2] s állítólag menyasszonyi ruhában, vagyis Hentzi holtteste nem hevert a sírköve alatt, ott csak egy kutya csontjait lelték fel.[3] Aznap három társzekérrel jelent meg a honvédség, hogy elszállítsa a tisztek és a legénység maradványait, de olyan keveset találtak a nekik addig áldozott helyeken, hogy kettő is elég volt ezekből. Az egész temetőt nem akarták feldúlni pár száz senkinek sem hiányzó (szám szerint 420) császári csontváz miatt. 

A lényeg, hogy még aznap a hűvösvölgyi hadapródiskola udvarán egyesítették a tiszti holttesteket egy előre elkészített kriptában, majd a szakszerűen lebontott budavári emlékművet e fölé helyezték el 1899. augusztus 12-én. Az eredeti temetői sírköveket az alatt lévő kriptába falazták be. Ide tehát csak a tisztek kerültek (az ő sírjaikban Hentzi kivételével megtalálták a tetemeket) – a többi katona (kb. 400 fő egy része, számuk ismeretlen) a laktanyai gyakorlótér, később sportpálya alatt nyugszik most is egy csontkamrában, amelyet egy kőtömbbel elfedett folyosó köt össze a tiszti sírbolttal. Ezt idáig senki nem merte elmozdítani, vagy áttörni, egyetlen híradást sem találtam arról, hogy valaki az elmúlt 120 évben bejutott volna a „legénységi szállásba”, míg a tiszti részlegben többen is jártak, s élménybeszámolókat közöltek róla. 

k000659_ecw.jpg

Ezek a tiszti sírboltot egy hatszög alakban körbefutó folyosóként írják le, amelyből gyertyatartó karok állnak ki, s középütt egy hatszögletű kőtömb áll, amely a fölötte álló irdatlan súlyú emlékmű megtartását szolgálta, ám ez is át van vágva egy folyosóval, s végén van Hentzi temetőből kiemelt és falra tett sírköve, mögötte a felesége magányos koporsójával. (Bertalan Eleonóra, 1861-ben követte férjét a halálba.) Áll benne a talajvíz, bejutni eleinte az emlékmű ajtaján át, majd annak 1919-es elbontása után a fedőlap elmozdításával lehetett, ill. most is csak így lehet.[4] E tudósítás szerint az ott lévő sírkövön születési dátumaként 1786. október 26. áll, vagyis nem 1785. október 24., mint ahogy azt a wikipedia tudja. De hát a felesége már csak jobban ismerte ezt a dátumot, mint az utókor...

Ennek laktanyai díszhelyre tétele persze újabb interpellációkat okozott, mert a közvélemény jogosan kifogásolta, hogy a magyar hadapródoknak miért ezzel az ellenséges emlékművel kell nap, mint nap találkozniuk, az pedig külön sértette a nemzet méltóságát, hogy a világosi fegyverletétel napján került sor a felavatására. (Ferenc József is tudott csipkelődni, ha kell.) 

Az emlékmű itt álldogált 1918-ig, amikor egy Tolnay Károly nevű vaskereskedő rárontott a Nemzeti Tanács kétes hitelű igazolásával, s a fémszobrokat leszedte róla, azokat pedig a Károlyi-kormány egy egyesületnek ajándékozta el; majd 1919-ban a Tanácsköztársaság alatt a köveket is szétbontották. A későbbiekben a mellékalakokat részint múzeumba szállították, részint, mivel már a szobrok egy részét értékesítették, azok magánkezekbe kerültek. Ez olyan dolog volt, amit még a Horthy-rendszer is helybenhagyott, bár a Pesti Hírlap lábjegyzetben már jelzett tudósítása szerint idehelyeztek a bevonulásuk után egy koszorút ezzel a felirattal: „A magyar királyi nemzeti hadsereg – a vitéz katonáknak”. 

A föld mélyébe ágyazott sírkamra emlékmű nélkül olyan jelentéktelenné vált, hogy lassan elfeledkeztek róla, 1945 után meg főleg. Benőtte a gaz, aztán egy kisebb dombnyi földet hordtak rá, a Rákosi-korszak alatt egy ideig Petőfi-szobor díszítette, de 1986-ban már arról olvastam beszámolót, hogy a domb tetején Petőfi nincs, ellenben a lejáratot egy több mázsás kőhalom fedi.[5] Az intézmény gondnoka évtizedeken át azt hitte erről a helyről, hogy valami tűzivíz tároló.[6] 1999-ben végeztek először rajta némi renoválási munkát, mert a Hadtörténeti Múzeum felállított itt egy emlékkövet, ekkor alakították ki a kriptába való lejárat lehetőségét biztosító vaslétrát. Nevezzük meg a személyt, aki rendbe tette a helyszínt: Dr. Holló Lajos volt, a Hadtörténeti Múzeum igazgatója. 

Ezek után felmerül a kérdés: hol és hogyan lehet megtekinteni Hentzi sírját? Ami, mint látható, nem az, mert Hentzi holttestét a temetőben nem találták meg. Lehet, hogy azok között van, akiket a két nagy társzekéren ide hoztak 1899-ben, de az is lehet, hogy a maradványai a vízivárosi temetőben maradtak, aztán, amikor azt 1930-ban felszámolták, kikerül a többi csonttal együtt – valahová. Hogy a sírboltban, a korábbi sírját jelölő tábla alatt nincs ő, csak a felesége, az kétségtelen. 

Az álsír felkutatása, vagyis a „hol” sem egyszerű kérdés, kutattam pár órán át a neten, mire nyomokra akadtam. A megoldás ez: a Hűvösvölgyi u. – Hídász u. – Pasaréti u. – Riadó u. közötti ingatlanon található meg a tiszti és legénységi sírbolt, közvetlenül a Pasaréti Honvéd Lovarda telekrésze mögött. Ha a Hűvösvölgyi út felőli bejáratnál állunk, akkor egyenes út visz a telek mélyébe, ott van a sír kb. 300 méterre a baloldalon. Ez most építési terület, készül a legújabb lakó- és irodaparki jellegtelenség. Most már csak az a kérdés, hogy beköltözők akarnak-e együtt lenni Hentzi tábornokkal, de szerintem igen, tekintettel arra, hogy a többségnek fogalma sincs arról, ki ő, felőlük akár Pol Pot is heverhetne itt. 

Aztán jön a kérdés: hogyan járulhatunk elébe? A válaszom az, hogy legális úton sehogy. A Hűvösvölgyi út felőli bejáratát őr és kutya vigyázza, a telek körbe van kerítve betonfallal, illetve a Pasaréti u. felőli oldalon új társasházak kerítései állnak, a Riadó utcában pedig a volt laktanyaépületek meredeznek, mellettük egy modern irodaház áll, de funkciójuk ugyanaz. Ezek természetesen szigorú és szűkszavú portaszolgálattal vannak ellátva. 

A megközelítéshez háromféle módszert javaslok. 

  • Bemegyünk valamelyik irodaépületbe, s azt mondjuk a portásnak, hogy a 14.00 órai meetingre jöttünk, de az csak 20 perc múlva lesz, addig, ha nem haragszik, lecsüccsennénk itt. Amikor telefonálni és intézkedni kezd, kilépünk a hátsó ajtón a nevezett telekre, kezünkben egy cigarettával, hadd higgye, hogy csak szippantunk párat – aztán felszívódunk.
  • Kihasználjuk a bejárat mellett az őr figyelmetlenségét, és belógunk a főkapun át a telekre. A kutyát, amelyiknek a fogát kell vicsorgatnia, semmibe vesszük, ettől meghunyászkodik.
  • Átmászunk a kerítésen. Ehhez sámli kell, viszont kifelé menet választhatunk két megoldás között: a főbejáratot az őrrel vagy a portaszolgálatot.

Volna még az a lehetőség is, hogy bemegyünk a Honvéd Lovardába, és addig szekáljuk a főnököt, amíg az hajlandó mutatni valami hátsó ajtót vagy kerítéslyukat, miközben elhatárolódik tőlünk. Ezt azonban nem próbáltam ki, mert e nélkül is bejutottam a tetthelyre. 

20190330_172004.jpg

Hogy melyik megoldást választottam, az legyen az én titkom, elegendő azt mondani, hogy a végén az őr vezetett ki onnan, miközben dohogva korholt, mivel az a képzete volt, hogy én a főbejáraton át lógtam be (a rossz lelkiismeret…), ezért nem vettem figyelembe a sorompóra kitett „behajtani tilos” táblát. Mondtam, hogy nem is kell, mert én nem vagyok jármű. Szerinte ez a gyalogosokra szintúgy vonatkozik. Ezen marakodtunk egy kicsit, majd leléptem. Úgyhogy íme, a nagyon titkos hely nagyon titkos fényképei, csak itt és most, csak az Index olvasóinak! 

Íme, a helyszín: 

20190330_171828.jpg

Mint látható, a kerítésvas gót jellegű, szamárhátívnek is nevezik ezt a formát, ennyiben visszautal a régi emlékműre. A bazaltszikla közepén megjelenik a kétfejű sas: 

20190330_171747.jpg

Valamikor volt fölötte kis kereszt is, rézből, de azt már évekkel ezelőtt lelopták. Vagy leesett. Mindegy: nincs itt. Egy műanyag lap pedig tudósít minket arról, hogy ki és miért csinálta ezt. 

20190330_171800.jpg

Mellette kis építmény látható, hogy ez micsoda, nem tudom. Nem lehet az eredeti emlékmű része, emellett túl nagy, messze van a szobor központjától. Majd valaki idetéved valami mű- , had- és helytörténész, s megmondja az igazat. Megszemlélni amúgy sem volt sok időm. 

20190330_171918.jpg

Akkor jött az őr… 

 

[1] Matskássy József: Hentzi porai nincsenek sehol! Pesti Hírlap 1920. május 28. p. 2.

[2] (-): Hentzi csontjai. Pesti Napló 1899. július 25. pp. 8-9.

[3] Bárány Tamás: Őszi séta a németvölgyi úti negyvennyolcas temetőben. Budapest 1947/11. p. 391.

[4] Csordás Lajos: Lent voltunk a Hentzi kriptában. Budapest 2007. március pp. 18-19.

[5] Búza Péter: Generális Hentzi kriptájáról. Képes Újság 1986/42. p. 21.

[6] Szatucsek Zoltán: A mindenhonnan kiutált Hentzi-szobor. Népszabadság 1999. december 11. p. 40.