A melki apátság

Szokás Melk apátságát az osztrák Escoriálként is emlegetni, mert egyrészt dombtetőn áll és hosszú, egyenes, barokk díszítésű falai vannak, amelyek miatt a rendíthetetlenség nyugalmával uralkodik a környezete fölött; meg azért is, mert altemplomában a Habsburgok előtt itt őrgrófként uralkodó Babenbergek sírjai vannak. (Ami két ottlétemkor – 2013, 2019 – nem volt megtekinthető.) De a melki apátság leginkább hatalmas tömegével hódít. Ha az észak-osztrák autópályán haladunk, ott megyünk el fölötte, s meglep az összetett épülettömb sárga látványa.

A városba nem mentem le, a Duna túlpartján ugyan jártam, de csak azért, mert eltévedtem. Az apátság onnan észlelhető látképéhez forduljunk Vincenz Hawliczek  (1864-1914) könnyed festményéhez:   

havlicek_1.jpg

Vagy elővehetjük az 1951-es megszállási 50 schillinges bankjegyet is, annak hátoldalán is ez fenségeskedik.

1941.JPG

Megközelítése egyszerű, öt perc a sztrádáról, egy kiépített, hatalmas és ingyenes parkolóhelyen állhatunk meg a kertje mögötti dombtetőn. Kezdjük hát innen a sétát: úgy három-négy órára számítsunk, szűkebb időben teljesen fölösleges berohangálni az egészet, nem tudunk elmerülni a részletekben. Az apátság történetét menet közben mondom el.  

Szóval, kikászálódunk a kocsiból, s a kőből készült mellvéd mögött feltárul előttünk a látvány, melynek megismerését meg akarjuk hódítani. Bár ez nem teljesen igaz, mert amint meglátjuk, tudjuk, hogy mi vagyunk legyőzve általa.  Az a szép, nagy vörös fa ugyan elállja a kupola felé a kilátást, de olyan jellegzetes mozzanata az előkertnek, hogy mindenképpen megérdemli a főhely figyelmét.

bejarat-compressor.jpg

Mélyre ereszkedő márványlépcsőn baktatnunk le, mögött kapucska, a bejárat mögött pedig egy dézsákban álló, négyszögűre nyírott lombozatú fákkal teli terecske vár ránk, amely a vendégek kényeztetését szolgálja: étterem és kis körbüfé működik ott, természetesen a hely forgalmasságához illő árakkal. Innen még nem tudunk felmenni a parkba, ahhoz az első udvarban jegyet kell váltanunk.

Már itt feltűnhet az, hogy a hatalmas épület mellett két széles, alacsony torony gubbaszt, amelyeknek láthatólag védelmi küldetése volt. Így van. Mert az apátság eredetileg erőd (is) volt. Jó tudni, hogy 976-ig magyar végvárként működött, ekkor szorították ki eleinket a németek e vidékről. Géza fejedelem ugyan még 986-ban visszafoglalta, de a német diplomáciának hála azonnal fel is adta, mert ezzel akarta bizonyítani, hogy vége a kalandozó imperializmusnak, kezdtünk betagolódni a vidék hatalmi viszonyai közé. Ekkor még I. Babenberg Lipót volt a gazdája, aki itt rendezte be az udvarát. A Benedek-rendi apátság csak 1089-ben jött létre, II. Babenberg Lipót őrgróf alapította. A hely jó középkori módon erődített domb maradt, csak a török veszedelem elmúlásával alakították át a mai állapotába. Ez azt jelentette, hogy lerombolták a korábbi marcona falakat, s könnyű, új épületeket húztak fel, de ahol meg akarták tartani a régi elemeket, ott beágyazták őket az új homlokzatba, mint pl. ezt a szép, fehér tornyot, s mögötte a játékosabb nagyszögletűt a park mellett:

fehertorony.jpg

1702-ben kezdődött a nagy átalakító munka, 1736-ben fejeződött be. (Bár tulajdonképpen nem, mert a templom még nem volt készen, viszont 1738-ban részben megsemmisült a kolostorépület egy tűzvész miatt. A záró- és egyben újjáépítési munkálatok 1746-ben zárultak le, ekkor szentelték fel a templomot.) A mai látványon igen sok művész dolgozott. A kolostorépület Jakob Prandtauer (1660-1726) életműve volt, halála után unokatestvére, Joseph Munggenast (1680-1741) folytatta a munkát. Prandtauer szobra Sankt Pöltenben található meg. A templomfestő (és részben Prandtauer építészeti folytatója) Antonio Beduzzi (1675-1735), a templom nagybani piktora Johann Michael Rottmayr (1656-1730) volt. A könyvtár mennyezetét Paul Troger (1698-1762) díszítette ki az ecsetével. A szószék és a főoltár Giuseppe Galli-Bibiena (1696-1757), a templomi szobrok és faragványok Lorenzo Mattielli (1678/88 – 1748) és Peter Widerin (1684-1760) munkái. A sort  még sok mellékalakkal folytathatnánk, de a legtöbb parókás mester nemcsak nekünk ismeretlen, hanem az osztrák tömegeknek is. A művészettörténetbe persze lábjegyzeti szinten bevonultak, de oda sem megújítási vágyukkal. Tisztes felső-középszerű szobrászok és építészek voltak, együttes munkálkodásuk eredménye viszont nagyon látványos, bár a méreteken kívül nem formabontó.  

Az apátság következő, immár belső udvarba vezető bejáratának tetején két szobor keltheti fel az érdeklődésünket. Ezek Ausztria védőszentjeit ábrázolják: a bal oldali a leváltott, a jobb oldali az új. Na, hogy is van ez?

Kezdjük az állásából leváltott szenttel, aki Colman (magyarosítva Kálmán) néven ismer a történelem. Ha ugyan ismert, mert identitása, rangja és a tragédiája eléggé homályba merül.

kalman_2.JPG

Egy vándort látunk, kezében bottal, amint az ég felé tekint, várva onnan valami csodajelet.  Szüksége is lett volna rá... Ez történt vele.

A X. század végén született; egy ideig úgy tartották, hogy a skót királyi család hercege volt, s mint ilyent, összefüggésbe vonták Szent István feleségével, Gizellával, mi több, még Árpád-vért is tulajdonítottak neki. A mai állás szerint azonban ír volt, s nincs bizonyíték arra, hogy királyi ház sarja lett volna, a magyar vérvonal pedig már fel sem merül. Abban azonban mindenki megegyezik, hogy e jámbor férfiú magányos szentföldi zarándoklaton vett részt 1012-ben. Hogy Jeruzsálembe ment, vagy onnan tért vissza, nem tudni, de tény, hogy a közeli Stockerauban elkapták a népek, mivel gyanút keltett idegenes viselete és érthetetlen nyelve, s azt hitték róla, hogy a morvák kémje. Előbb megkínozták, hogy valljon, de mivel erre nem volt képes, biztos, ami biztos alapon 1012. október 18-án felakasztották egy fára két tolvajjal együtt. Magyarul: meglincselték.

A korabeli szokás szerint az akasztottakat lógni hagyták a végtelenségig, vagyis amíg le nem rohadtak a kötélről, ezzel közvetítették azt a jámbor intelmet az odavetődőknek, hogy mi vár rájuk, ha vétenek a hely jogszokásai ellen. Csakhogy Kálmán teste nem kezdett el rohadni, mi több: sem a madarak, sem az állatok nem bántották. Ez egy idő után feltűnő lett. Egyes források szerint 6 napig volt változatlan állapotban, mások szerint 18 hónapon át. Elég, ha az elsőt elfogadjuk. Ebből I. Babenberg Lipót azt a következtetést vonta le, hogy itt egy keresztény mártírról van szó, levágatta, felravatalozta, eltemette, majd a holttestet 1015-ben Melkben vitette át, s tiszteletét hamar elterjesztette a vidéken.

Kálmán teste azonban nemsokára elkerült innen, mivel Szent István királyunk kizsarolta őt Lipóttól, s Székesfehérvárott temettette el. De a szent nem érezte jól magát magyar földön, amit azzal jelzett, hogy bőség és áhítat helyett szárazság, járvány, amiatt pedig átkozódás tört föl a környéken, így István inkább visszaszekereztette a kellemetlenkedő ereklyét Melkbe. Azóta is itt van, díszes márványkoporsója a templomban nézhető meg, szintén szoborral. Utolsó csodatétele 1713-ban, a nagy pestisjárvány idején volt, amikor körbevették őt gyertyákkal, imákkal, tömjénnel, s lám: a járvány elkerülte Melket. Kálmánnal még találkozunk az apátság területén. (Megjegyzés: a szent emléknapja október 13. Valami ok miatt ő lett a beteg lovak és ökrök védőszentje is, e napon ünnepséget tartanak számára az apátságban, lenn pedig nevében szentelik meg az állatokat, hogy sokasodjanak és hozzanak sok hasznot.)  

kalman-compressor.jpg

Tisztelete töretlen volt Ausztriában, ami még az után is megmaradt, hogy I. Lipót császár uralkodói elődjének, Szent III. Babenberg Lipótnak (1073-1136) a hódolatát kezdte el favorizálni. A nevezett előd őrgrófként folyamatos egyházépítő munkálatai miatt kapta meg a pápától a szentté avatást 1485-ben, többek között az akkor Bécset elfoglalva tartó Mátyás királyunk hatására, aki ezzel akarta magát belopni a helyiek szívébe. I. Lipót nyilván azért helyezte őt erre a magas posztra, hogy asszociatív gondolatok ösztönzésével a saját nevét kiemelje, meg aztán ha már választani kell egy koszos zarándok és egy őrgróf között, hát inkább az utóbbi:  

lipot-compressor.jpg

Lipót szobra a szokásos stílusban fogadja a látogatókat: kezében a melki épület makettje. Melk különben nem az ő mutatványa volt, nem ő alapította, hanem apja, II. Lipót őrgróf. III. Lipót más apátságok és kolostorok vonatkozásában jeleskedett. (Pl. Heiligenkreuz.)  

Ezek után belépünk az első udvarba, amely nagy meglepetésekkel nem kényezteti a szemünket, csak azzal, hogy milyen szép nagy a bejárata, bár a mellette álló két fehér, csúcsíves oszlop ritkaság még a korabeli főúri palotákban is, akárcsak a mellett álló két pálmafa. Nem tudom miért, az osztrákok imádják a pálmákat, Baden bei Wien parkjai is tele vannak velük... 

belsoudvar1.JPG

Áll előtte egy fából készült naiv szobor, természetesen zarándok és természetesen Szent Kálmán. Illetve nem tudom, legyünk óvatosak, nem volt odaírva, de hát itt ki más lehetne…?  

kalman2.JPG

Az apátság következő, belső főudvara olyan, mint az első, csak nagyobb, poros, kavicsos, középütt egy szökőkúttal, s hosszú, sárga-fehér falakkal.  

belsoudvar.JPG

Azért van jele a modernitásnak is négy falfestmény alakjában a négy falon (Peter Bischof és Helmut Krumpel művei 1988-ból).

belsoudvar_2.JPG

Ezek a következőket ábrázolják: Mérsékletesség (Mäßigung), Bölcsesség (Weisheit), Bátorság (Tapferkeit) és Igazságosság (Gerechtigkeit). Ez a Bölcsesség:     

bolcsesseg.JPG

Az udvar végén árkád vár ránk, amely a múzeum és belső terek kijáratához vezet.

kolso_folyoso.jpg

Hátulról megtekinthetjük a két templomtorony egyikét, amint lezárja a kilátást az ég felé:  

torony-compressor.jpg

Ha alatta vagyunk és nem akarunk fizetni a templomtér megtekintéséért, akkor lépjünk be oda, ez itt ingyen van, az más kérdés, hogy innen csak futó áttekintést tudunk nyerni belőle. Egy kis mellékkápolna azért érdekes lehet, benne a megfeszített Krisztussal:  

krisztus.jpg

Menjünk hát vissza, és keressük meg a bejáratot, amit most Császárlépcsőnek hívnak (Kaiserstiege). Lesz majd Császárfolyosó (Kaisergang) is. Ezek arról kapták a nevüket, hogy a kolostor kialakított egy szárnyat a Habsburgok fogadására és elszállásolására, mivel VI. Károly német-római császár (nálunk III. Károly király) nagyon szerette Melket, sokat látogatott ide. A lépcsőfordulónál áll Lorenzo Mattielli 1717-ben felállított szobra. Magyarul úgy emlegetik ezt, mint Fortitudó és Konstitutia emlékművét, de ezek nem létező alakok, hanem allegóriák. III. Károlyunk mottójából erednek: Constantia et fortitudine, mondogatta ő, vagyis állandóság és bátorság.  

csaszarlepcso.jpg

Megjegyzendő: járt itt egy francia császár is, igen, Napóleon 1805-ben és 1809-ben. (Nem nehéz kitalálni: Austerlitz és Wagram miatt. Aggódva érkezhetett, elégedetten távozhatott.)  

Az első emeleten van a Császárfolyosó (egy db. folyosó, semmi érdekes, a falakon festmények a Babenberg- és Habsburg-dinasztiák jelesb tagjairól), végén a császári lakosztályok, jelenleg félhomályos, mesterségesen megvilágított, modern kiállítótermek, amelyekben az apátság kincsei láthatóak.Ezek között is a legfontosabb az 1363-ból származó melki kereszt, amelynek itt csak a másolata látható. (Érthető: az eredeti 0,6 m magas, ezüst alapon arany borítással, gyöngyökkel, drágakövekkel. Az ördög még egy apátságban sem alszik.)

Ezek szűkös mennyiségéből az a következtetés vonható le, hogy a szerzetesek nem voltak érdekeltek a kincshalmozásban: néhány patinás fóliáns, pár misekehely, okirat, pásztorbot vár ránk. Már láttam ilyet ezret, tehát nem lelkesített át a látványuk. A végén azonban volt egy kétszárnyú oltárkép, avagy a Jörg Breu-Altar 1502-ből, amelyet – mint ahogy neve is mutatja – egy Jörg Breu (1475/80? – 1537) nevű festő készített. Úgy ránézésre jó gótikus, de már reneszánsz jegyekkel (egyéniségábrázolás!). Egyetlen részlet keltette fel az érdeklődésemet, ez pedig a Krisztus megkorbácsolása c. kép, azon belül is a bal oldalt lenn látható úr viselkedése, aki teljesen elmerül abban, hogy hülyét csináljon a Megváltóból.  

korbacsolas-compressor.jpg

Az illetőről a facebook és az instagram jutott az eszembe, pontosabban azok a felhasználók, akik egész nap az épp aktuális hatalmat gyalázzák, s bemutogatnak neki. Mint láthatjuk, Krisztus sem rá figyel, nem ő a baja, hanem az igazi ütlegek.

A következő a Márványterem (Marmorsaal), amely természetesen az itt megszálló főméltóság fogadásainak szertartásához volt szükséges,egyébként étkezőhelyként szolgált, bár a két funkció gyakran összemosódott. Mint neve is mutatja, márvány az egész, ömlik be rajta a napfény.

marvanyterembenn2.jpg

Vidám, élénk színű, laza alakcsoportosulásokkal teli mennyezetét Paul Troger festette ki: Pallasz Athéné, mint a bölcsesség istennője jön oroszlánok húzta szekerén, mellette Héraklész látható, az erő jelképe. Ez utóbbi szintén VI. Károlyra utalt, aki a jelek szerint nagyon meg volt elégedve önmagával, hogy ilyen ábrázolást várt el személyéről, Troger pedig értette, hogyan kell hízelegni. [A keretét adó építményfestményeket Gaetano Fanti (1687-1759) készítette.] 

marvanyterembenn.jpg

Ha innen kilépünk, akkor jön a panoráma. Merthogy a márványteremmel azonos méretű és küllemű könyvtárat egy félkörívű terasz köti össze, ez a turisták kedvence, itt lehet elszívni egy cigarettát, miközben nézhetjük a Dunát:  

kilatas1-compressor1.jpg

Megjegyzés: ez a Duna ugyan, de nem a fő- , hanem a mellékága. A főág a sziget mögött folyik, s csak Melk mögött folyik bele az ágacskája.  

kilatas3-compressor.jpg

Azért a városra is vessünk egy pillantást. Az apátság fenségességéhez képest az bizony nem nyújt valami különlegességet, temploma is műgót, utcái – hétvége volt – kihaltak és egészben valami ernyedtség lakozott.  

kilatas2-compressor.jpg

A házacskák fölött a szomszéd domb tetején egy hatalmas épület tehénkedik el, ez a Birago-Kaserne, vagyis egy laktanya. Nevét onnan kapta, hogy egy Karl von Birago nevű mérnök tervezte még a K.u.K.-időkben. Jelenleg is katonai terep, műemlékvédelem alatt áll, nem látogatható.   

Ha azonban az apátság felé fordulunk, akkor megnézhetjük a terasz mögötti udvart. A templom két hatalmas, cirkalmas tornya mered ránk:

torony2-compressor.jpg

torony3.JPG

Alatta szinte eltörpül egy szobor, ami egy zarándokot ábrázol:

terasz-compressor.jpg

Megint Szent Kálmán. Menne szegény a templomába…

Most azonban térjünk be a márványterem oldalfalával szemben lévő Könyvtárba (Stiftsbibliothek Melk). Erről csodákat mesélnek, hogy mennyi kötete van, és milyen gyönyörű és hatalmas. Nos, ezt én nem tudom elmondani. Egy átlagos apátsági termet látunk sötétbarna fából készült szekrényekkel, bennük poros, ócska, hatalmas, évszázadok óta senki által nem olvasott könyvekkel (16.000 db., a nem láthatókkal együtt az összállomány kb. 100.000), plusz két földgömbbel. Egyedül a mennyezet lenne megint érdekes, mert Troger ezt is kipingálta (1731/32-ben). Középütt a tudomány női allegóriája látható, körülötte négy angyal (a bölcsesség, az igazságosság, a lelkierő és a mértékletesség jelképei), a fal mellett pedig a négy nagy (korabeli) tudomány képviselői jelennek meg: teológia, filozófia, orvostudomány és jog. Innen nem volt fényképem 2013-ból, most pedig az őrség akadályozta meg, hogy akcióba lépjek. (Merthogy már tilos fényképezni. 2013-ban még vidáman bárkinek lehetősége volt rá.) Viszont a neten van elegendő belőle, úgyhogy maradjunk Rolloroboter 2016-os fényképénél az osztrák Wikipediáról:

konyvtar.jpg

Innen jutunk le a templomba. Egy kis körlépcső következik, alján tükörrel, amely miatt a mélysége megtöbbszöröződik, holott nem is az épület alját látjuk, hanem a mennyezetet és benne önmagunkat, ha a korláton át hajlunk. Imádják a fotósok, ezer van belőle a neten, úgyhogy innen sem maradhat ki a nagy mutatvány.

20190427_160001.jpg

Lefelé menet egy kis ablakon beömlött a sötétbe a fény, ezt nem azért teszem be, mintha ez jelképezné az apátság rafinált bevilágítását, egyszerűen csak megtetszett a hangulata.  

ablak.jpg

És már a templomban is vagyunk. Vörösesbarna márvány harsány arannyal és csillogó szürkével kiegészítve: a színkompozíció mértéktartó eleganciát sugall, hogy csak e három színnel dolgozik.  

100_0417.jpg

A kupola természetesen elüt, ugyanolyan vidám barokk, mint a két terem mennyezete.

templom2-compressor.jpg

Ugyanakkor mégsem mondhatjuk azt, hogy a belső tér látványa a pillanatnyi meglepetéshez képest különösebben lenyűgözne, hiszen ugyanazokat az alakzatokat és alakokat látjuk, mint bármelyik vidéki templomban, csak nagyobb méretekben, s komorabb fenségességben.  

Ha kilépünk innen, a fenti terasz által félkörbe kanyarított terecske vár ránk, benne a már említett Szent Kálmán szoborral.  És egy kis kilátóhellyel a fent már jelzett panoráma felé. Hogy ide miért áll és rohan mindenki önmagát fényképeztetni, nem tudom, a falak behatárolják a külvilágot, fentről minden szebb és tágabb. De hát az ember már csak ilyen…  

terasz2-compressor.jpg

Ezzel lényegében be is fejeztük a kolostor, illetve a kolostor látogatható tereinek megtekintését. Irány a kert!  

Oda nem lehet csak úgy bejutni, ahhoz a jegyzünk kell, tehát nem eldobni. Előbb meg kell másznunk vele egy körbástyát, hogy áttekintsük, hová is megyünk. Hát ide:

pavilon.jpg
Nagy park, végén egy kis, kecses épülettel. Valahogy nem így képzelné el az ember egy apátság hangulatát, de ennek a házacskának (Gartenpavillon) megvolt a maga összetett rendeltetése. 1748-ban építették fel, Franz Munggenast volt a tervezője (az ő apja volt Joseph Munggenast, ld. fenn), s ez volt az utolsó mozzanat a nagy műben, bár később még a pavilon belsejében folytak munkálatok. Került ide kis könyvtár, több vendégszoba, kávézóhely stb. 

Mennyezeti és falfestményei 1763/1764-ben keletkeztek, Johann Baptist Wenzel Bergl (1719-1789) ecsetelte ide őket, már rokokó lazasággal. Az ábrázoltaknak semmiféle érdemi kapcsolata nincs a vallási áhítathoz vagy az élet fölötti tépelődéshez. Bergl az egzotikus természetet szeretett volna ábrázolni, így az évszakok mellett bevetésre kerültek a különböző földrészek is. Nincs rá kiírva, de a teve miatt szerintem ez Ázsia:  

azsia.jpg 

Amerikára azért lehet csak rájönni, mert a háttérben ott vannak a konkvisztádorok vörös kereszttel lehorgonyzó hajói. 

amerika-compressor.jpg

A másik teremben a mennyezeten megismétlődik a földrészek ábrázolása. Ott pl. ilyen Afrika:

afrika-compressor.jpg

Európát, úgy látom a német-római császár jelképezi, a koronájából ítélve, amely mellett pihen.

europa.JPG

Körülötte serénykedik a nép: az egyik szobrot farag, mások tervrajz fölé hajolnak, ágyú torka mered az ég felé, fölötte a festő dolgozik, egyszóval mindenütt jólét, alkotás és elegancia, a felvilágosult abszolutizmus apoteózisa. Hiába tekergettem a fejemet és nagyítottam ki utólag otthon a képet, a trónoló alak lehet férfi is, nő is, afféle nemtelen alak, aki akarja, beleláthatja Mária Teréziát is, csak ő nem volt német-római császár.

Az épületecske mellett lévő park sok meglepetéssel nem szolgál – inkább apróságokkal. Mikor évekkel ezelőtt ott jártam, kifejezetten felmérgesített, hogy hányfajta kis szobrocska lelt benne helyet, az egészet nagyon a turisták kiszolgálására működtetett giccsnek éreztem. Most viszont azt kell mondanom, hogy a park kifejezetten diszkrét e tekintetben. Változik az ember: a jelek szerint túl sok olyan helyen jártam az utóbbi időkben, amikor csak kapkodtam méterről-méterre a fejem, hogy megint miféle mutatvány ötlik a szemembe. Így aztán most elég szellősnek éreztem a domboldal felkapaszkodó fák közötti pázsitos parkszeleteket. A következők várnak ránk.

Egy fából készült pavilonka:

park1-compressor.jpg

Egy sétány a mélybe ereszkedő fal mentén, a végén medencécske, szigetecskével, ahol virágokat termesztenek.

park2-compressor_1.jpg

Egy pavilon mellette, ez most kőből.  

kopavilon.jpg

Alatta egy merengőhely azzal a két majommal, amelyet már idáig sem tudtam hová tenni, mit keres egy ilyen indiai bútorkereskedésbe való ízléstelenség ezen a helyen? (Megjegyzés: hat éve még nem itt álltak, hanem egy téglafal mellett, azóta a jelek szerint feljebb léptek a ranglétrán, hogy ezt a központi pozíciót sikerült megszerezniük.)

majmok.JPG

Néhány sziklatömb, amelyet 2000-ben állítottak fel, Hans Hoffer műve, a Beszélő kövek – látomás a teremtésről címmel. Számomra semmit sem mondott, így hát az olvasóra hagyom az értelmezését.  

park-compressor.jpg

Egy szalonnasütő is van a közepén. Ez annyiban szellemes, hogy a közepén vörösen elrozsdált fémből ördögök nyújtózkodnak és ágálnak. (Miguel Horn alkotása 2003-ból.) Szellemes: mert hát az ördögök tűzrevalók, szeretik ők azt a pokolban, ezért is ez a címe: Feuerteufel (Tűzördög).   

park4.JPG

Innen ki lehet ballagni egy kertecske fölé, ahol délszaki növényeket tartanak, s láthatjuk, hogy honnan kezdtük el a sétánkat:

dsc06972.JPG

De arra ne kanyarodjunk le. Nem sietünk sehová. Ha visszatérünk az kerti pavilon elé, az út mentén hollókat látunk. De fémből, ruhákba öltöztetve! Nagy kedvencei a sétálóknak. A szárnyasok a ma is aktívan alkotó Ingrid Kralovec művei, 2012-ben kerültek itt felállításra. Nyugodtan mondhatom ezekre, hogy giccsek, mert azok, viszont a jobb fajtából, mert legalább mulattatóak és nem érzelgősek.A művésznő leginkább szerzetesi öltözetben szerepelteti őket, pl. ez a trió számomra azt jelenti, amikor az apát előtt két könyvelő jelentést tesz a nap végén arról, hogy a turistáktól mennyi bevétel folyt be:

hollo2_optimized.jpg

 De nem minden az apátság lakóiról szól, mert van itt közönséges hollócsalád is egy faágon:  

park5.JPG

És a hippi- (vagy hipszter?) holló színes nyári mellényben, amelyről tudjuk Rejtő óta, hogy olyan, mint az élet: rövid és céltalan. Szerintem drogozik is. 

hollo3_optimized.jpg

Ami viszont a pavilonhoz vezető parkban elképesztett, az a néhány papírból, vagy fából készült állatfigura, amelyeket kiplántáltak a gyep közepébe.

tigris.JPG

Ennél ijesztőbb állatábrázolásokat, vagy miket még életemben nem láttam, különösen a nyúl volt visszataszító, mert arca félig emberi, félig macska, puffadt, a tekintete gonosz, vagy inkább sunyi, bár az majdnem ugyanaz: 

nyul-compressor.jpg

De aztán rájöttem, hogy ezeket én már láttam valahol, s hát igen: a pavilonban! Bergl freskóinak a részletei ezek. Na jó, hát így már más a dolog fekvése, bár továbbra sem hiszem, hogy pont ezeket az ijesztőre sikeredett antropomorf állatokat kellett volna kipakolni a kertbe, megvolt azoknak a maguk helye a festmények mélyébe bújtatva, így, magányosan más hatást keltenek.

Ezzel négy órás sétánk végére érkeztünk, már csak kifelé vezet az út.

kifele-compressor.jpg

Mindenkinek mást ad ez a hely, nekem azt, hogy megismerkedhettem Szent Kálmánnal. Innentől kezdve nagyon oda fogok rá figyelni, akárhová is térek be Ausztriában. Lehet, hogy Nepomuki Szent János után lesz egy másik kedvenc szentem is?

Címkék: apátság, Ausztria, Melk