Seegrotte: csónakázás fogolytáborban

A Bécs alatt fekvő Hinterbrühl falu több látnivalóval dicsekedhet, most azt mutatom be, amelyet a legtöbben néznek meg. A falu főleg ezzel hirdeti magát: azt terjeszti, hogy itt található meg Európa legnagyobb tavasbarlangja, amely ráadásul koncentrációs táborrá vált, mert a II. világháború alatt egy sugárhajtású (néhol már szuperszonikusnak is nevezett) vadászrepülő összeszerelő üzemeként funkcionált. Szóval a történelem mélyen jelen van, hozzá meg ott a természet szépségei. Mi kell még…?  

20190419_150705-compressor.jpg

A két állítás igaz is, meg nem is.

A Seegrotte név ugyan valóban tavasbarlangot jelent, azonban ez sosem volt barlang. Ez egy elhagyott gipszbánya. A termelés 1848-1912 között történt meg: szürke és vörös gipszet szedtek ki belőle, ezen kb. 80 munkás dolgozott. A végzetét az okozta, hogy 1912-ben egy robbanással akarták bővíteni, de ezzel átvágtak egy földalatti vízfolyást, s kb. 20.000.000 liter víz öntötte el az alsó részeket. A munkát nem lehetett tovább folytatni, bezárták, s ebek harmincadjára is jutott volna, ha két évtized múlva fel nem fedezik benne a turizmus lehetőségét; így hát 1932-től kezdve a bécsiek jöttek ki ide csónakázni, majd egész Európa. (A szervezés érdekessége most az, hogy csoportos túrák vannak, lefelé vezetik a népet, de a hajókázás után mindenki szabadjára van engedve, akkor megy ki onnan, amikor akar. Tehát ha szép fényképeket akarunk készíteni, akkor nem kell szaggatottan kapkodni az elején, elég a végén besétálni ismét a helyszíneket. Az egész nem több, mint egy óra, s a lent leírtakon kívül már látnivaló nincs benne, bár még találtam ez lezárt termet, ami valami közösségi központként funkcionálhat.)  

És igazából repülőgépgyár sem volt itt, csak egy összeszerelő üzem: a Heinkel Művek HE 162 Salamander tip. sugárhajtású vadászgépének a törzsét és szárnyait szerelték össze 1944 októberétől kezdve. A nevezett gép különben elég torz látvány volt, légcsavarok helyett a hátára púpozott gázturbina hajtotta:  

heinkel.jpg

Mivel a gép gyártása idején már szűkös volt az acélkapacitás, ez lett a Luftwaffe Trabantja: fából és olcsó alumíniumból rakták össze, ragasztva és szegecselve volt. További jellemzők: kis hatótávolság, gyenge fegyverzet, amelyet maga a pilóta kezelt, bár ő legalább kapott katapultülést, ami addig ismeretlen volt a sorozatgyártott gépeknél. Kiforratlan konstrukciója (1944 szeptember 25-én fogadták el a legyártási terveit), továbbá a szakképzetlen munkaerő igénytelen összeszerelési színvonala folytán tulajdonképpen nagyobb veszélyt jelentett a vezetőjére, mint az ellenségre. Egyetlen figyelemreméltó paramétere az volt, hogy normál magasságban el tudta érni az akkoriban mesés 835 km/óra gyorsaságot, de nem volt „szuperszonikus”, mivel ezzel még mindig bőven a hangsebesség (1234,8 km/óra) alatt maradt. Inkább propagandajelentősége volt ennek a tákolmánynak, mint hadászati, mert ez is a sokféle idétlen „csodafegyver” egyike lett. Erre utalt a kiindulási neve is: „népi vadász” (Volkjäger), merthogy a tömegeknek szánták, értsd: a teljesen kezdő gépágyú-töltelékeknek. Nem hivatalosan csak Verébnek csúfolták, de hogy miért lett a gyártási folyamat során Salamander, nem tudni. Megjegyzendő: a szalamandra szereti a vizes barlangokat. 

Adolf Galland, a Luftwaffe ásza elborzadt az ötlet láttán, s a legélesebben ellenezte ennek a csodavacaknak az erőltetését, neki ez fölösleges pénz- és időkidobás volt, amely egyetlen „megváltó” gondolat önszuggeszcióján alapult: hátha a sebesség ellensúlyozza az összes többi gyengeséget. Göring azonban – mert szállítania kellett a kincstári optimizmust – kötelezően őrjöngött a lelkesedéstől, mondta, hogy százával, ezrével kell ezeket legyártani, mert ez fogja megfordítani a hadiszerencsét, közeleg a világbéke. 1944 októberében indult meg a gyártása három helyszínen, az egyik ez a bánya volt, mert jó védettséget élvezett a bombázások ellen.

gep.jpg

Hogy mennyi készült el belőle, nem tudni: a 116 és 189 között ingadozik a becsült létszám. Az is kérdéses, hogy bevetették-e: egyesek szerint volt pár légicsatája, másik szerint csak gyakorlórepülésekre használták. Azt biztos, hogy a maga szerény képességeivel semmit sem változtatott a világháború menetén, a turbinája miatt inkább technikai jelentősége volt a további fejlesztésekre.   

A tábor külső része (a lakóegység) nem a bányában volt, hanem fölötte, a mai Johannesstraße utcában, ott kis emléktábla is van, mert egyébként semmi sem maradt belőel. 1944. május 1-jén hozták létre, kifejezetten haditermelési célból. A táborból egy tekercselőtornyon át jutottak be a rabok bánya belsejébe. Főleg lengyelek, szovjetek és olaszok robotoltak ott, eredetileg két 12 órás műszakba, aztán ebből három műszak lett 8 órával, mert így hatékonyabb volt a termelés.

he162.jpg

A kész egységeket a Schwechat-Heidfeld KZ-ban (vagyis a mai reptéren) szerelték össze. A létszám kb. 800 fő volt, ez felduzzadt a végén, amikor a hinterbrühli tábor átmenő jellegűvé vált. A halálozási arány ismeretlen, bár 1945 márciusában az őrök megöltek itt 52 foglyot, akiket alkalmatlannak ítéltek arra, hogy tovább meneteljenek nyugatra. (A tábor területén ásták el őket. Tetemeiket 1946-ban exhumálták, s a bécsi központi temetők egyikében adták vissza őket a földnek.) A tábor 1945. április 1-jén szabadult fel.  

Hatoljunk be a bányába.  

A bejárat után nem kell lemennünk sehová, csak be a domb belsejébe. Szép, hosszú, kikövezett falú járat vár ránk.

dsc06227-compressor.jpg

Ez az alagút volt az, ahol a gépek részeit kiszállították. Ezek után képzelhetni, hogy milyen „nagy” alkotások voltak ezek, amelyek ezeken a szűk járatokon át kifértek.

Menet közben természetesen megismerkedhetünk minden régi bánya szokásos kellékével, a bányalovakkal.

dsc06246-compressor.jpg

Ezek szerintem fából készültek, mert gyanúsan csillogtak és nem láttam rajtuk szőrt. 

Aztán persze itt van a bányász is, de én úgy látom, középkori csuklyás felszerelésben. Ez nem lehet igaz, itt a középkorban semmiféle bányászat nem folyt. Na de tudja ezt a turista? Nem tudja.  

dsc06229-compressor.jpg

Viszont van egy másik terem, ahol már tényleg az XIX. sz. második felének a ruháiban vannak a bábuk. Meg a ló.

dsc06238-compressor.jpg

Bemutatnak egy rácsos kaput is, ez csak arról híres, hogy A három testőr c. filmet (1993) részben itt forgatták, s ez volt a díszlet:  

dsc06249-compressor.jpg

Közben meglepetésszerűen észlelhetünk egy barlangrészt, amelyben már víz van, s látványosan ki van világítva több színben, oldandó a mindenen uralkodó szürke és fekete monotóniáját.  

dsc06252-compressor.jpg

Ez azért fura, mert ez a tárna velünk egy szinten áll, s ugyebár a patak hét ágban az alattunk lévő részbe tört be. Nem jöttem rá az ellentmondás okára, de a gipsz jól tartja a vizet: valahogy az feljött ide, vagy eleve innen folyt le a mélybe, nem tudom. A látvány szép, mert ki van világítva egy félkör alakú mélyedés a végén. Mondjuk, a nézelődésen kívül más értelme nincs.  

Tovább haladunk, s egy kis terembe érünk. Itt balra a bányászok védőszentjének, Szent Borbálának (Barbarának) szoborral és zöld mohával (szerintem álmohával) ékített kis kegyhelyét láthatjuk. (Kápolnának nevezik, de nem az, mert önálló belső tere nincs.) 1864-ben emelték maguk a bányászok. Ennél nekem érdekesebb volt a fal másik oldalán lévő kis emlékhely, amelyet a munkatábor lakóinak állítottak.

dsc06257-compressor.jpg

Volt ott virág is, meg szalag is, valami megemlékezés lehetett nemrég, mert a Mauthausen–Gusen Klub hozta is a koszorúját.

20190419_160952.jpg

Nem értettem, hogy miért van rajta lengyel szöveg, de a google a barátod: tényleg van egy ilyen egyesület Varsóban, ez a volt foglyok emlékét ápolja. Itt lehet irántuk érdeklődni: http://www.mauthausen-gusen-klub.waw.pl/ 

Aztán jön balra egy barlangszerű, hosszúkás terem. Itt (is) folyt a repülőgépgyártás.

dsc06260-compressor.jpg

Bemutatják az egyik üregében masinát, amit itt szereltek össze. Ez egy játékmodell, mögötte egy képernyővel, amely a történetét magyarázza el, alattuk mindenféle maradványok a náci zsenialitás csodájából:  

dsc06267-compressor.jpg

Nyilván meg lehetett volna oldani, hogy legalább egy komplett törzset, turbinát, szárnyat láthassunk, és nem ezt a makettet, de a bányát üzemeltető kft. számára ez is elegendő volt.  

A mellette lévő üregben bányászati eszközök hevernek, nem észleltem köztük olyat, amit repülőgépgyártásban fel lehetett volna használni. Igaz, sosem dolgoztam repülőgépgyárban, s főleg nem fogolyként, kézügyességemet tekintve amúgy is az első napon gödörben végeztem volna.  

dsc06262-compressor.jpg

Tovább haladva teszünk egy félkörívet egy járatban, majd elindulunk a bánya alsó, vízzel borított része felé egy hosszú betonlépcsőn.  

dsc06276-compressor.jpg

Ott vár ránk a hajóka, amibe belefér kb. 30 ember, s lehet menni csónakázni (villanymotorral). A földalatti tó kb. 6.200 m2-es. A vízállás most 1,2 méter; valamikor sokkal nagyobb volt, azonban 2004. május 31-én a csónak felborult, öt német turista halt meg. Ennek emléktáblája is van a bányában a bevezető szakaszon, ahol a Szt. Barbara szobra és a lengyel koszorú van.  

20190419_161025-compressor.jpg

A tragédia óta erőltetetten csapolják le a vizet az említett magasságra. A folyadék különben teljesen tiszta, iható, élőlény nem él meg benne. De mit látunk odalenn?  Nos, nem sokat, illetve a semminél kétségkívül többet. A hajóval két kört lehet tenni a központi gipszoszlop között (aminek átmérőjét kb. 50 méterben képzeljük el): tulajdonképpen ez tartja a bánya a felső részét.

A helyszín fényképezésre igen alkalmatlan részint a hajó kialakítása miatt (egymással szemben ül mindenki), részint a sebesség okán (gyorsan tud menni ez a hajó), részint meg azért, mert a víz túloldalán csak nagy, komor, sötét üregek ásítanak felénk, amelyekben nem játszadozott el a természet mindenféle alakzatok kiformálásával, hiszen az egészet az ember hozta létre.  

dsc06293-compressor.jpg

Van persze üreg, amelybe valami fantáziát akartak bevinni, hát csináltak benne egy kivilágított szökőkutat:  

dsc06292-compressor.jpg

A be- és kiszállási oldalon, magyarán a kikötőben egy sárkánnyal díszített hajó bámul ránk, ez a turisták kedvence. Hogy mire volt jó, nem tudom, nem találtam erről információt. Valószínűleg eredetileg ez volt a kirándulóhajó. Elég giccses, különös tekintettel arra, hogy itt nemhogy egy sárkány nem élne meg, de még egy ebihal sem. De az is lehet, hogy puszta dísz, mindenféle funkció nélkül. II. Lajos bajor király linderhofi kastélyában láttam egy ilyet, de annak volt értelme: az uralkodó lebegett benne bús gondolataiba merülve.  

dsc06284.JPG

De ennek a helynek nem ez a lényege. Ha a fent bemutatott korabeli képet nézzük, akkor feltűnhet, hogy a repülőgépek összeszerelési helyszíne nem úgy fest, mint amit bemutattak nekünk a bánya felső részében. Ami láttunk, az egy közepes méretű, barlangszerű üreg ugyan, de a teteje félkör alakú, viszont ami a fényképen van, szögletes mennyezettel bír. Mi a megoldás?  Hát az, hogy a világháború alatt az alsó tárnákban, ahol most csónakáztunk, folyt a gyártás, ehhez a hét ágból folyamatosan beömlő vizet percről-percre ki kellett szivattyúzni a betörési pontok mögött. Ma is így megy ez, csak kisebb kapacitással: naponta kb. 50-60.000 liter vizet kell kiemelni annak érdekében, hogy a vízszint folyamatosan az elvárt magasságában maradjon. Kell ezt tenni, itt a tónak nincs természetes lefolyása. Tehát a repülőgépgyárat itt, az alsó szinten, a föld alatt 60 méterre kell keresni, itt szenvedtek–robotoltak a foglyok, s itt halt meg az öt német turista.  

A tó terme nagy, néma, sötét és üres. 12 €. Én azt mondom, megéri a pénzt.

dsc06287.JPG