1889-ben a Cseh Turistaklub tagjai elutaztak Párizsba, hogy megszemléljék a világkiállítást. Hogy az milyen benyomásokat hagyott rajtuk, nem tudni, de az Eiffel-torony nagyot: mert ahogy hazatértek, azonnal gyűjtést rendeztek, hogy legyen egy ilyenje Prágának is. No, nem nagy, persze, csak olyan helyi méretű. Alapítottak is azonnal egy egyesületet, amely pénzt gyűjtött, hogy megvegyék a torony helyét. Ez sikerült. A tervezést három mérnök végezte: Vratislav Pasovsky, František Prášil és Julius Soucek. Gondolták, jó lenne onnan fentről egy ilyen panoráma a fák takarása nélkül:

A város vezetése támogatta a gondolatot, ennek köszönhetően 1891. március 16-án kezdődött az építkezés, augusztus 20-án már át is adhatták a tornyot a nagyközönségnek. Nem lett teljesen olyan, mint a minta (még szép), mert az négy lábon áll, ez nyolcon, annak az alja nem fedett, ennek igen, meg hát a mérete is szükségszerűen eltért a példaképtől, mert ez csak 65,5 méter magas. (A párizsi 324 m.) Nevét (Petřín-kilátó) a helyről kapta, amely egy nagy, parkos rész a város fölött. (Csehül a torony neve Petřínská rozhledna.)

A torony békésen élte életét 1939-ig, csak egy kisebb tűzvész rongálta meg. A legnagyobb veszélyt az jelentette a létére, hogy 1939. március 15-16. napján Adolf Hitler tett látogatást a városban, vagyis amikor elfoglalta a maradék Csehországot. Itt ugyanazt adta elő, mint Párizsban egy évvel később: merthogy az Eiffel-tornyot le akarta rombolni, mondván, hogy ízléstelen, a párizsiak egy része utálja, s hány jó ágyút lehetne belőle önteni… Prágában is baja volt a toronnyal, mondta, hogy elrontja a Hradzsin látképét, s utasításba adta a lebontását. Ezt azonban a Protektorátus vezetői elszabotálták, nyilván nem a csehek iránti jóindulatuk miatt, inkább azért, mert sokba került volna. Emellett semmiféle látványt nem rontott el, mert a prágai várból csak a tetejét lehet látni, olyan meg nincs, hogy a vár és a kilátóhely közé ékelődjön be a torony, mert a Petřín-domb tele van fákkal, azok félig eltakarják az épületet.

Fő, hogy megúszta. 1953-ban feltették rá a kísérleti csehszlovák tévéadások antennáját, amely olyan jól működött, hogy 1992-ig ez látta el a fővárost képhullámokkal. Ma semmi más célt nem szolgál, csak a turizmust. Megjegyzendő: eleve azt szolgálta, más funkciója sosem volt.

Ha oda akarunk jutni, akkor javaslom a Hradzsinból. Kimegyünk a várból hátul, s eljutunk a Strahov Kolostorhoz (Strahovský klášter), ami látszatra egy tucatbarokk templom, mellette a rendházzal. Na, de belülről!

Mellette az I. Köztársaság idejéből maradt oroszlán haragszik a világra, karmai között a csehszlovák pajzzsal. Mondhatnánk, hogy helyesen jelképezte az uralmi arányokat, van benne két mérges fenevad és egy pici szlovák címer:

A Strahovská utca mellett párhuzamosan haladva egy hosszú, elhagyott, füves sétányra térünk rá, amelyet jobb oldalt egy nagy kőfal szegélyez. Ebben található meg a világ egyik legnyugodtabb otthona, egy ház, amelynek bejárata hátul, a fal mögött van a kocsibeállóval, de elől ki lehet belőle menni, hogy a tulajdonos kiüljön a kempingszékébe és nézze a turistákat, hogy iparkodnak a kilátó felé. (Megjegyzendő: nincsenek sokan, mert az ide látogatók erről a helyről nem igazán tudnak, csak a rafkósabbak, meg akik felkészültek.)

A tetejére lifttel megyünk fel, negyed perc az egész. S onnan a kilátás ilyen a prágai várra.

Ez meg a közkedvenc, a Károly-híd. Nocsak, alig vannak rajta emberek! Hát ez meg hogy lehet? (Megmondom: január volt, - 10 C hideg.)

A folyam túlpartján ott áll a prágaiak egyik kedvence, a Ginger és Frednek nevezett irodaépület:

A túloldalra fordulva láthatjuk a Strahov-stadiont, ami a világ legnagyobb befogadóképességű sportlétesítménye: 250.000 ember állhat-ülhet benne.

A békés park ölén a Szent Lőrinc-templom két tornya látható:

Mindegyikről majd később mesélek, mert ahány ház, annyi történet. Prágában így megy ez.