Hull a hó és hózik, Budapest fehérbe borult, s erről jut eszembe egy régi emlék. 

2015 októberében néhány barátommal Krakkóba mentünk, s úgy gondoltuk, hogy megtekintjük Amon Goeth (vagy Göth) szörnyű működésének színterét, a płaszówi koncentrációs tábort. Ez most a város határában van délre. Eleve ízléstelen helyen épült (1943. február 11-én lett Goeth a parancsnoka), mivel két zsidó temető helyén hozták létre. Miután 1943. március 14. napján immár teljesen kiürítették a krakkói gettót, a megmaradt munkaképes túlélők ide kerültek. Nem volt kifejezetten haláltábor, itt nem volt elgázosítás, a pusztulási arányt az elkínzottság, az éhezés és a golyók növelték, de azok jelentősen: kb. 8.000 – 12.000 ember halt meg benne. Jelentős részük a tábor Hujowa Gorka nevű helyén, ahol most egy nagy kereszt áll emlékeztetőnek. A tábor így nézett ki:

Ebből, amikor a szovjetek ideértek 1945. január 20-án, már semmi nem maradt: azt január 14-én bezárták, a megmaradt foglyokat nyugat felé irányították, ment velük a személyzet is; a hátramaradtak a barakkokat elpusztították, a hullákat kihantolták és elégették, a nyilvántartásokat megsemmisítették, a felszabadító csapatokat üres mező fogadta. Amon Goeth azonban visszatért ide: egy ideig úgy akarta magáról eladni, mint elmebeteget, de ez már Hessnek sem jött össze; azonban rövid tárgyalás után nem itt akasztották fel 1946. szeptember 13-án, hanem egy közeli börtön udvarán. Hulláját elégették és beleszórták a Visztulába. 

Ez most már egy völgyes-dombos természetvédelmi terület, nagy sétatér, itt-ott fákkal, amelyet körbenőtt a város, alatta egy bevásárlóközpont van. Így ezt Spielberg nem tudta felhasználni a filmjéhez, de azért sikerült elkészítenie egy másolatot pár száz méterrel odébb. Nagyon hatásos nála az, ahogy a másnapos, pókhasú Goeth reggelente a házának erkélyéről egy puskával gyéríti a fogolyállományt, de ez nem volt igaz, a terep adottságai ezt nem tették lehetővé. (Megerősítem: Goeth háza ugyanis nem a dombok tetején van, hanem félúton a domb teteje felé, tehát onnan nem lehetett belátni a tábort.) Ennek érdekében ő maga le kellett, hogy menjen a barakkok közé, vagy félig a leereszkednie föléjük. Ott a fejére csapott egy tiroli vadászkalapot, ez jelentette azt és sasszemű tapasztalt raboknak, hogy menekülni kell: „idény” van. 

Az egész azért került elő a filmben, mert Goeth valamelyik kretén beosztottja csinált a főnökről egy kétségbeejtően lejárató képet, amely az erkélyen vadászpuskával, félmeztelenül ábrázolta őt, mint ahogy a filmben is megjelenik Ralph Fiennes jóvoltából. Hogy ezt miként engedhette meg magának Goeth, nem tudom; szerintem részeg volt, s nem figyelt a PR-ra. Minek? Ha egyszer ő itt az Isten? (Ahogy emlegette volt.) Íme, a kép, amelyből Spielberg az ötletet merítette: 

Na, de hagyjuk a gusztustalankodást. Amikor meglátogattuk a helyszínt, az előző napon még gyönyörű október ősz volt; éjjel aztán nekiállt havazni, s mikor délelőtt a csúcsforgalmon áttörve elevickéltünk a helyszínre, már fél méteres hó fedte a tábor helyét magasan körbeölelő dombokat, mert Płaszów ilyen, egy katlan. Félig befedett lábnyomokat láttunk felfelé kanyarogni a vakító fehérségben: hát menjünk utánuk. Később találkoztunk a gazdáikkal: amikor visszajutottunk egy nagy félkörrel a domb közepén lévő útra, ott jöttek velünk szemben. Szerintem Goeth házát keresték ők is: három fiatal férfi és két nő, nagyon vidáman. Hát ez az, gondoltam, nincs olyan hely, ahol a turista a leglehetetlenebb körülmények között is ne jelenne meg… Ez megnyugtatott, mert jó dolog a mánia, de még jobb, ha mások is osztoznak benne.   

Utunkat tehát az ő nyomdokaikon követtük a hóval beborított cserjék és fák között a tábor helyét rejtő dombok tetejére. (Nem véletlenül tették ide: nem kellettek a kíváncsiskodók.) Menet közben semmi látnivaló, csak a térdig érő hó, a révetegségében hamisan megejtően táj. Utunk végén, az egyik domb tetején, a külvárosi bevásárlóközpont fölé magasodva található meg az emlékmű, amelyet 1964-ben emeltek.

A tipikus lengyelországi náci– , holokauszt– , KZ– és haláltábori mementók közé tartozik: félig nonfiguratív, félig célzatosan kidolgozatlan, az áldozatok tömbszerű megjelenítésére összpontosító, fájdalmat sugalló, nehéz, részleteiben tudatosan ki nem dolgozott, hatalmas méretű alkotás. Ide az alant lévő utakról fel lehet jutni egy kitaposott gyalogúton, de ezt mi nem láttuk a hótól, hátulról közelítettük meg. (Becsülendő módon egy német volt a szobrász: Wilfried Mählmann.)

Aztán visszaballagtunk az autó felé. A Goeth-villa a dombot körbefogó út (az ulilca Wiktora Heltmana 22.) egyik háza, semmi különös, mellette, előtte, mögötte minden lakott. Akkor éppen kihalt volt, felújítás előtti állapotot mutatott.

A nevezetes – de, mint jeleztük: hamisan bemutatott – balkont nem lehet látni az utcafrontról, az hátul van, így a wikipediát kell hívnom hozzá segítségül (ismeretlen szerző, 2008-as felvétel): 

Azóta nyilván van benne wifi, kábeltévé, kulcspattintásra nyíló garázskapu, mint ahogy egy 2018 eleji kép is mutatja. A színét tekintve továbbra is pírral borított, már Goeth idejében „vörös háznak” nevezték (ismeretlen szerző képe):  

Nekem ugyan mérsékelt kedvem lenne ebben lakni, de az ember ne önmagából induljon ki, hanem a fizikai alapigazságból: az anyag nem vész el, csak átalakul.