Épp ma jelent meg az Indexen egy érdekes kis cikk, amely szerint Olaszországban növekszik Mussolini népszerűsége, s ezt bizonyítja, hogy megjelent egy Mussolini-naptár 2019-re. Kérdés, hogy mi lehet ennek az oka? 

    Nos, itáliai kalandozásaim során egyáltalán nem tapasztaltam azt, hogy az olaszok nagyon törekednének a fasiszta múlt köztéri kiiktatására. Az olaszok egyáltalán nem olyan elutasítóak a fasizmussal szemben, mint a kelet-európai országok a kommunizmussal, vagy Németország a nácizmussal kapcsolatban. Nem rombolnak le szobrot, emléktáblát csak azért, mert „azok” emelték; és a II. Világháború katonáinak is emlékműveket állítottak. Nos, ennek példája Nápolyban is látszik.   

    Van egy terük (Piazza Matteotti), amely körül a fasizmus látványos középületei emelkednek: csupa letisztult homlokzatú márványpalota, középütt a főpostával. A fasizmus célja ezekkel az volt, hogy a barokk és klasszicista épületek nagy tömegben monoton áradatába valami lendületet, letisztult modernitást vigyenek. Sikerült. (A toronyszálloda későbbi képződmény.) 

    Nos, az egyik épület sarkán (ez a főposta) a következő látszik szép nagy betűkkel: „ANNO 1936 XIV. E. FASCISTA”, vagyis épült 1936-ban, a fasizmus 14-edik évében. (A fasiszták külön naptárat vezettek be maguknak, ez 1922-től számította a kezdeteket. Sosem volt hivatalos, szóval nem olyan volt, mint a francia forradalmi naptár, hónapok nem is cseréltek benne nevet; csak éppen következetesen feltüntették a hatalomgyakorlás idejét, és természetesen mindig római számmal, hiszen ha nem is a római birodalmat akarták újjáéleszteni, de eszményeik onnan származtak.) 

    Mindegy, hogy Nápolynak is lett ezek után demokratikus vezetése. Ez a felirat ott maradt. Mutogatja magát. Nem vésték le, nem kaparták le. Senkit nem zavar. Pedig a nápolyiakat (meg általában a dél-olaszokat) Mussolini le is nézte, ő az északi, iparban szocializálódott itáliaiakat tekintette a fasizmus motorjának, nem Dél-Itália lakóit, akiket legfeljebb mezőgazdasági munkákra és kiskereskedelemre tartott jónak. 

    A tér neve egyébként nem véletlen, ez az ellensúlya a fagyos márványborításnak. Giacomo Matteotti (1885-1924) szocialista parlamenti képviselő volt, akit Mussolini öletett meg. Gyilkosságának megszervezőjét, Cesare Rossit (1904-1952) Nápolyban ültették börtönbe 1944-ben. Február 12-én tartóztatták le Pomiglianóban (épp borbélynál volt), amely egy órai útra található a várostól, s ahol tisztes szegénységben tengődött a feleségével együtt. Mussolini egykori sajtótitkára elmondta, hogy a Sinclair Oil Company 1.000.000 dolláros megvesztegetési összeget fizetett ki egy fasisztabarát képviselőnek egy olajkoncesszió elnyerése érdekében, s ezt akarta leleplezni. (A pénz persze becsorgott volna a Duce pártjába.) Rossi kapta a megbízást, hogy végezzen vele, amit két bérgyilkossal végre is hajtatott; majd, amikor ügyetlenségük miatt kirobbant a botrány, elmenekült Olaszországból. A fasiszták azonban hazacsalták és 30 év börtönt kapott a gyilkosság miatt, s még csak azt sem mondhatnánk, hogy ő volt a bűnbak. A jelek szerint ezt nem kellett kitöltenie, mint ahogy az utólagos felelősségrevonást is megúszta, mert végül szabadon távozhatott a nápolyi fogházból. Hátralévő éveiben kivonta magát a politikából, viszont a gyilkosból újságíró lett, foglalkoztatták, megélt belőle. 

Ezek után talán érthető, hogy miért maradt kinn a fenti felirat a posta falán, és miért kapható ma is Mussolini-naptár. Meg szobor a Betlehemesek utcájában.