Séta Stuttgart romjain

Stuttgart déli határában áll egy domb, bár már inkább hegyecske, merthogy a Neckar folyóhoz képet 300 méter magasságra emelte fel a fejét. Alatta kis parkoló, mert túl sok látogatója nincs, nem egy népszerű idegenforgalmi nevezetesség, csak egy városmenti park. A hegyen árnyas alján nagy erdő susog, amely felfelé menet megritkul, aztán már csak néhány elszánt túlélő típusú fa és töménytelen cserje vár ránk; mellettük sétaút kanyarog fel a hegy tetejére, bár meg kell szenvedni vele, mert meredek, de ez persze az izomkerékpárosokat nem érdekli. Nincs semmi néznivaló menet közben, csak amikor az utas a tetőre ér és kifújja magát, kétembernyi magasságúra felhalmozott kő- , beton- és cementdarabokat lát maga előtt, s csak bennük lévő járaton át juthat el áhított panorámájához.   dsc05208.JPG

Nem csoda, hogy ilyen az út vége: merthogy Stuttgart romjain sétálunk. 

A II. Világháború alatt a város területének 45 %-át tökéletesen elpusztították a légitámadások, a belváros szinte teljesen megsemmisült. Volt miért: 53 alkalommal kapta a város nyakába az égi áldást. Az eltakarított romokat 1953-57 között egy helyre hordták össze, ez volt a Birkenkopf (magyarul: Nyírfő) nevű hegyecske teteje, amelyre kb. 1,5 millió köbméter épület és útmaradvány került, ezzel 40 méterrel megnövelve a hordozó hegy magasságát. A helyiek az eredményt keserű mosollyal elnevezték Monte Scherbelino-nak, azaz Szilánk-hegynek. (Scherbe – szilánk.) Aztán beszórták földdel, füvesítették és fásították, s most már csak a csúcs emlékeztet arra, hogy ez micsoda. Illetve egy emléktábla, amely elmondja a túrázónak, hová érkezett. („Ez a hegy a II. Világháború után épült a város romjaiból, hogy emlékeztessen az áldozatokra és figyelmeztesse az élőket.”) 

dsc05176.JPG

A hegy tetejére helyezték el a törmelékek közül a legépebben megmaradt homlokzati maradványokat, s néhány domborművet is, úgy persze, hogy egyik se holmi szabadtéri kiállítási tárgy asszociációját nyújtsa, hanem csak úgy „oda legyen dobva”, de azért észrevehetően a legjobb helyre.

dsc05181.JPG

dsc05201.JPG

dsc05210.JPG

Igazuk van, miért nyelné el ezeket a föld? Monte Scherbelino pusztulatát körbe is lehet járni, van alatta kis ösvény. Az emberek javarészt azért jönnek ma már fel ide, hogy élvezzék a kilátást a város felé, merthogy ez lett annak legmagasabb pontja. 

dsc05188.JPG

Kegyeleti érzésekről nem tudok beszámolni, mert ilyet nem tapasztaltam, csikkről és eldobott üdítőspalackokról, meg mindenféle vidor, rihegő-röhögő, piálgató népségről annál inkább. A biciklisták voltak a legszótlanabbak, mert ha felértek, már alig kaptak levegőt. A romok egy része össze van fújva és festve. A tisztaság kétséges. Az emlékezést egyedül a világ legigénytelenebb keresztje igyekszik felkelteni, ami két rozsdás vas, betonba cövekelve. Na, jó, az élet él és élni akar, még ha ízléstelenül is, ez még mindig semmi ahhoz az ötödik sebességbe kapcsolt kegyeletsértéshez képest, amin Auschwitzban borzonghat meg az utas. Itt legalább el lehet mondani, hogy tényleg a romokhoz „járulunk”, mert a hegy megdolgoztat minket. 

Egyébként nemcsak Stuttgartban van ilyen romdomb (németül Schuttberg vagy Müllberg), hanem egyéb németországi helyeken is, mint Berlin, Drezda, Lipcse, München stb., de a legnagyobb hírre mégiscsak a Birkenkopf jutott. Valószínűnek tartom, hogy a kilátás miatt, mert az útikönyvek íróinak jó volt kiülni a tetejére, és lenyomni pár slukkot.