Amikor nyaranta Magyarország negyede elszáguld autópályán az Adria felé, biztos sok utasnak eszébe jut a Karlovac tábla mellett, hogy hát ez mégis Horvátország egyik legnagyobb városa, nem kellene ide beugrani egy kicsikét?

A válaszom az, hogy de. Viszont megiszunk egy kávét, aztán utána egy sört, s a kettő között be gyorsan is fejeztük a várost.

Merthogy Karlovacban, magyarul Károlyvárosban nincs különösebb látnivaló, ami többet érne egy másfél órás sétánál. (Biztos van most pár ember, akinek kötődése van a városhoz, itt dolgozik, gyakran látogatja meg ide szakadt rokonait, vagy azokat, akiktől ő szakadt el, itt él a szerelme, egyébként meg művészet- és hadtörténész. Ezek után kikutatja a lakcímemet, s egy nap az ajtóm előtt áll majd, kezében vascsővel, s közli azt, hogy terjeszted itt a hülyeséget, te kretén, mi az, hogy nincs Károlyvárosban érdekesség, azzal nekem esik… De az a helyzet, hogy nincs olyan település, ahol ne lenne valami szemlélnivaló szöszmösz, én viszont szeretek a lényegre összpontosítani, de arra nagyon.)

Szóval: van egy lebontott, parkosított erődje az XVII. századból, bár ahhoz, hogy az erődöt elképzeljük, korabeli térképek kellenek, mert már nyoma sincs. Az 1774-es a katonai felmérésben így festett:  

Lássuk a történetét.

Karlovac a teljes semmiből jött létre, s meglepő módon egy vallásbékének köszönhette az alapítását. 1579-ben járunk. A török vészesen közel volt; kellett egy erőd, amely megállítja őket Zágráb, s az osztrák örökös tartományok lágy alteste (Karintia, Krajna) alatt. Zrínyiújvár példáján (bár a később keletkezett) tudhatjuk, hogy micsoda diplomáciai hűhó keletkezett bármikor, ha az osztrák-magyar erők egy új erődöt akartak létrehozni a frontvonal mögött. 1579-ben, az alapításkor azonban épp ún. békeidőszak volt, szabad keze volt hát a császári-királyi uralomnak, hogy felépítsen itt egy hatalmas, elijesztő erődöt. Csak éppen pénz nem volt hozzá…

Délkelet-Ausztria (Karinthia, Krajna, Stájerország) ekkor (még) protestantizmussal némileg megfertőzött vidék volt. II. Rudolf császár és király azonban ráfanyalodott a pápatagadók pénzére, akikkel alkut kötött: békén hagyja őket, ha finanszíroznak egy közös érdeket szolgáló nagy védelmi létesítményt Horvátországban, amelynek ötletét még 1578-ban hagyták helyben az osztrák rendek. A deal megköttetett, s II. Károly osztrák herceg (1540-1590, I. Ferdinánd királyuk harmadszülött fia) kiszállt, s megszemlélte a terepet. A nevezett hercegről lett elnevezve a hely, vagyis Károlyváros, németül Karlstadt, vagy Carlstadt, olaszul Carlostadio). (Megjegyzendő, hogy az erőd őrsége és lakossága kezdetben szinte csak protestáns volt. Ez is benne lehetett a szerződésben.)

A munkálatok 1579. július 13-án indultak meg Martin Gambon építész felügyelete alatt, s ősszel már készen is voltak a sáncok, meg az első katonai létesítmények. (Azóta is az a nap a város ünnepe.) A terv pontosan az volt, mint amit már bemutattunk az ugyanilyen velencei kísérletnél (Palmanova városa): az ideális reneszánsz városerőd felépítése. 24 háztömb a hatágú olaszbástyás falakon belül; rácsszerkezetű utcák (bár Palmanováé hálós); alacsony épületek, hogy ne kapjon az ellenség kiindulási pontot a belövésekre; sík vidék, hogy minden oldalon egyforma legyen a védekező képesség, ugyanakkor folyó mellé települjön, hogy legalább arról az oldalról védve maradjon. 1581-ben további ösztönzést adott a falakon belüli területek kiépítésére az, hogy II. Rudolf kiváltságlevelet adott mindenkinek, aki a várost benépesíti, legfontosabb elve ennek az volt, hogy aki ide házat épített, szabad polgári kiváltságot kapott. Emellett a hely vásártartási jogot is szerzett.

Csodájára is jártak a tervezők, hogyan kell ezt csinálni. Pár év alatt befejeződött, amit mutatott az is, hogy a török már 1592-ben megostromolta, de sikertelenül. Ezt még hat (!) ostrom követte (1594, 1598, 1601, 1623, 1627, 1672), s mindegyiknek bukás lett a vége, mert a vár urai is folyamatosan fejlesztették a falakat. A török kiűzésével aztán jelentősége lecsökkent, de még mindig hadászati központ maradt. Várossá 1778-ban lett, szabad királyi várossá pedig 1781-ben. Ha jelentőségét 1878-ban végleg elvesztette, mivel a boszniai okkupáció kilométerek százaira tolta el innen a határt. A hadügy átadta a várat a polgári hatóságoknak, az pedig elkövette a legnagyobb hibát: lebontotta a várfalakat. Lett belőlük sétatér...

Nagy kár volt érte! Nyilván arra számítottak, hogy a falak lebontásával a vár környéki területtel össze fog épülni az erőd belső része; hogy ennek érdekében feltöltik majd a várárkot. Lebontották tehát az öt kaput, amelyből háromnak még tornya is volt; az árkokat is félig-meddig betemették. De aztán valahogy semmi sem történt. Eredmény: a „reneszánsz csoda”, vagyis a falak megsemmisültek, a vár belseje úgy maradt, ahogy most, s nem terjeszkedett tovább (a háta mögött most is mezőség van), a város pedig a mellette futó Kulpa folyó túlpartján lendült bele a fejlődésbe, ott, ahová eleve betelepültek már az alapítás után a polgárok és kereskedők. (Ez a rész egyébként teljesen érdektelen. A monarchia klasszicizáló épületi, közöttük a szocreál. Se nagy park, sem nagy szobor nincs, és sehol egy emblematikus épület. Kár rá időt pazarolni.) A vár elvesztette ékét, a falakat, viszont egy önmagában funkciótlan külvárossá változott. Ennyi erővel a védműveket meghagyhatták volna, most pedig mutogathatnák országnak-világnak. Ellenben mi van, amivel ma hatni tudnak a látogatóra? Hát ilyenek utcákkal:

És ennyi lett a várárokból: egy széles, a volt falakat körbeölelő sétatér, fákkal. (Szobrokkal nem.)

A főtér sem ígér sokat, látszik, hogy ez volt a katonaság gyülekezőhelye, mögötte a helyőrségi templommal, amely már 1580-ban megépült, de aztán persze barokkosították.

Abban állítólag vannak érdekességek, pl. egy Loretoi-kápolna, de mivel éppen zárva volt, ezt nem néztem meg. (Másik temploma a Szent Miklósé, az görögkatolikus.) A város egyetlen érdekesebb látnivalója szintén itt van, ez az 1869-ban készült kút, amelynek tetején terrakotta figurák vannak:  

Ez azt a négy folyót jelképezi, amelyek a városban és környékén vannak: a Kupa, Mreznica, Korana, Dobra nőalakokban jelenik meg.

Ellenben a belváros állapotára jól utal a volt mozi épülete:

Az más kérdés, hogy a belváros határán kívül még van egy-két látnivaló, pl. a horvát függetlenségi harcok szabadtéri múzeuma, egy-két vár, vízesés stb., de maga a belváros kb. ennyiből áll, mint amit itt láttunk. Ha meg akarunk pihenni a tenger felé jövet-menet, javaslom a megállást, de ennél többre ne számítsunk. Kár volt azokért a jó kis várfalakért…!