Bartholomew Red (Walter Matthau), a rettegett kalózkapitány a tengeren hánykolódik egy mentőcsónakban és pokolian éhes. Gondolatai hű és hebrencs hajósinasa, Béka felé fordulnak, s megszületik benne a döntés: elfogyasztja őt. A tett kivitelezésétől az menti meg mindkettejüket, hogy feltűnik a láthatáron egy hatalmas spanyol hajó, amit Neptunnak hívnak. Parancsnoka egy szörnyeteg, de ez kevésbé zavarná Red kapitányt; az annál inkább, hogy egy inka trónszéket szállít, s az még nem az övé. Red természetesen akcióba lép, amelynek eredményeképpen kalandról-kalandra hányódnak az ügyefogyott Békával és a trónszékkel, s tulajdonképpen meg is szerezhetné azt, ha nem állna folyton útjában a saját hülyesége… 

Roman Polanski filmje, a Kalózok (1986) rövid tartalmi kivonatát olvashattuk. A filmet az 1986. május 8–19 között tartott XXXIX. Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be, s hogy a nézők kellőképpen ráhangolódjanak a műre, beúszott a kikötőbe maga a Neptun, s lehorgonyzott a fesztiválpalotával szemben: csak tessék, tessék... A hajó elismerést keltett, a film viszont akkorát bukott, ami azóta is ritkaság. Bár persze, ahogy vesszük: mert én még nem találkoztam emberrel, aki ne látta volna legalább egyszer, s ha másra nem is, de a patkánylakomára minden nézőnek emlékeznie kell. 

Ha szeretnénk visszaringatózni a múltba, s szeretjük még a filmet is, akkor irány Genova. A Neptun ugyanis még megvan! Ott vár ránk a kikötőben. Fel lehet rá menni, a belépti díj kedvezményes. 

Ez a hajó volt a filmtörténelem addigi legdrágább díszlete: 8.500.000 dollárba került. (Az egész film a bemutató évében összesen 6.500.000 dollárt kapart össze világszerte.) Természetesen nem szimpla vitorláshajóról van szó, mert dízelmotor hajtotta, de volt vitorlája, tehát tudta volna azokkal is hasítani a hullámokat. (Már csak hozzértő matrózok kellenek hozzá. Ez a nehéz ügy.) Polanski olcsó munkaerőt keresett hozzá, ezért 1985-ben egy tunéziai műhelyben készült el Neptun, kivéve a szobrait, mert azokra olasz művészeket és fafaragókat szerződtetett. Ezért van az, hogy a hajón még mindig tunéziai zászló lobog, ott van bejegyezve. 

A film bemutatója után már nem tudtak mit kezdeni vele, ezért a tulajdonosa (nem tudtam kideríteni, ki volt az) úgy gondolta, jó lesz turistalátványosságnak. S hát hol lehetett volna stílusosabban elhelyezni, mint Genovában, ahol Kolumbusz született, és amely a film történetének idején a második legnagyobb tengeri köztársaság volt? Hiszen, aki meglátogatja Kolumbusz szülőházát, már miért ne nézne meg egy olyan hajót, amelyen (vagy amelyhez hasonlón) a nagy felfedező is utazott? 

Azt nem árt tudatosítani magunkban, hogy miféle vízialkalmatosság replikája ez. A típus neve: galleon, neve valószínűleg az arab “halion” szóból eredt, ami nagy hajót jelentett. Általában három- vagy négy árbóccal bírt, jellegzetessége volt még a fordított csőrre emlékeztető orra, fölötte az előbástyával, élén hatalmas faszoborral, s szintén faragványokkal, oszlopokkal teli, magasra kiugró tatja, a hátsó bástya. Cornelius Verbeeck (1590-1637) szerint így nézett ki egy spanyol galleon: 

Ehhez képest azt olvasom mindenütt, hogy a Polanski-Neptun ennél jóvalta nagyobb, mert 65 méter hosszú és 16,4 méter a szélessége. (Hogy 1.500 tonna, az mellékes, mivel a 400 LE-s dízelmotor okozza a többletet.) De ez annyiban nem igaz, hogy csak a kezdeti galleonok voltak ennél kisebbek (kb. a kétharmados mérettel az XVI. sz.-ban), azonban az XVII. sz. végén már volt ennél nagyobb galleon is, a film pedig már a barokk korban játszódik.    

S ha már Kolumbusz városa, hogy valami elképzelésünk legyen a Santa Mariáról: az széltében és hosszába is kevesebb, mint a fele volt ennek… Bár igaz, hogy az nem volt galleon. 

Ugyanakkor a hajó egészét nem tudjuk megismerni. Egyrészt az egyetlen látogatható fedélközben a kabinok zárva vannak, illetve raktárként funkcionálnak, másrészt csak a felső fedélközbe tudunk bejutni, alább már csak a gépház van. Így hát odabenn nincs sok látnivaló, bár olvastam egy 2018-as élménybeszámolóban, hogy azóta megnyitották benne egy ál–hajótömlőcöt, abban egy műcsontvázzal. Én elvoltam enélkül is ezzel 2017 nyarán, mert egy pont után már nem kell fokozni az elragadtatást, s a főleg nem ostobaságokkal; ui. a hajókon nem volt szokás hullákat hurcolni, arra volt jó a tengerésztemetés. 

Ellenben maradandó élményt nyújt a hajó hatalmas, nyílt, tágas, lendületes vonalvezetésű fedélzete az árbócokról összevissza (illetve csak látszólag összevissza) lógó kötéltömegekkel (feltekert vitorla nincs). Például elcsodálkozhatunk azon, hogy – a festmények alapján hiteles módon – az orr- és a farbástya padlója nem vízszintes, hanem enyhén ferde; s elmerenghetünk azon, ezen a helyen mennyire össze voltak szorulva a népek. 

Egyébként a hajó benn csövekkel és vezetékekkel van összekötve a kikötővel, szóval nem egykönnyen futhatna ki innen, ha Red kapitánynak egy kis kalandozáshoz szottyanna vele kedve. Viszont menni azért tud, mert 2011-ben is felhasználták egy tv-sorozathoz. Ami a modernitást illeti: bankkártyával nem lehet fizetni a bejáratnál, ami illúzióromboló módon egyenesen a fedélközbe nyílik. Ez annyiban megnyugtató, mert az ellenkezője nagyon nem illene bele ebbe a másolatba. 

Amennyiben még szeretnénk látni Európában galleont, de működés (érts: úszás) közben, ahhoz Gdańskba kell mennünk, mert ott minden nap többször is elindul egy a belvárosból a Westerplattéra, meg vissza. 

Természetesen motorral.