Szép kastélyt egy olasz hölgynek

Buchlov vára alatt helyezkedik el Buchlovice (németül: Buchlowitz) kastélya. Már láttuk a korábbi bejegyzésemben (Mogorva morva bagolyvár holt lelkekkel, múmiával), hogy a várat 1644-től kezdve a Petřvald (Peterswald) család birtokolta. A kastélyról elterjedt történet szerint Jan Dětřich Petřvald (vagyis Johann Dietrich von Peterswald) (1658–1734) gróf roppant előkelő feleséget hozott magával ide: a Colonna-családból származó Agnes Elenonora úrhölgyet a messzi Velencéből. Csakhogy a déli napsütéshez szokott hölgy számára csak komorságot és kedvetlenséget hozott a nyers hangulatú buchlovi vár. (Fázott benne.) Ezért a férje, hogy javítson a kedélyét, úgy döntött, olaszos kastélyt építtet neki a vár alatt.

20180915_150735-compressor.jpg 

Ez azonban így nem, vagy félig igaz. A hölgy neve gr. Agnes Eleonora Colonna von Fels (1672–1716) volt, mivel a Colonna-család egyik mellékágából származott, de nem a mi értelmünkben vett Itáliából, hanem Dél-Tirolból, vagyis akkor még osztrák területről, ahol családja egy ugyanolyan várban (Felsben) élt, mint Buchlov. Szóval sok meglepetés nem érhette őt az ideköltözéssel. Az más kérdés, hogy attól még utálhatta azt, hogy egy szikla tetején lévő mohás erődítményben pergesse le az életét. Egyszerűen arról volt szó, hogy a vár az XVIII. században már kényelmetlennek és – nem mellékesen – fölöslegesnek bizonyult (háború nem fenyegetett), a Peterswald-család tehát leköltözött a barátságosabb faluba. 

Ezt Johann Dietrich úgy oldotta meg, hogy építészt választott, aki olasz volt: Domenico Martinelli (1650-1718). Az épület miatta hasonlít a nápolyi Villa Colonnához. Halála után Baltazar Fontana (1661–1733) végezte a stukkózást és festést. Hogy egyébként mikor indult az építkezés, nem tudni pontosan, de az alsó kastély egy része már 1701-ben állt, de csak 1707-ben sikerült teljesen befejezni; a grófnőnek tehát sajnos, csak 9 éve volt ezt élvezni. 

A vele szemben lévő ún. felső kastély (a Flora) valójában személyzeti szállás és gazdasági épület volt, kb. 1707-1738 között épült (még mindig Martinelli hátrahagyott tervei szerint):

20180915_151551-compressor.jpg

Ennek alapján az itteni alkalmazottak elmondhatták magukról, hogy ő lenézik az uraikat – merthogy az szállásuk felülről bámulta meg gazdáik lakhelyét. (A kastély 1945 után államosításra került, itt már senki nem lakik, tehát nincs kinek kit lenézni.) 

20180915_150256.jpg 

Figyelmes ajándék volt a kis kastély a feleségének – ez persze a hosszú cseh teleket nem űzte el, de a nyarakat itáliaivá varázsolta. Itt egy, kétemeletes díszterem található meg, benne az évszakok változásának festményeivel. Még házikápolnát is kialakítottak itt, hogy ne kelljen az asszonynak a falu népével közösködnie a helyi templomban. 

A kastélyt az XIX. században persze kissé átépítették (folyóvíz stb., olasz park helyett angolparkot vetettek be.) A park legvégén van a Szent Erzsébet temető, amelyben a korábbi gazdák sírjai vannak. 

Buchlovice kastélya egy alkalommal diplomáciai tetthely is volt. 1908-ban már nem voltak itt a Peterwaldok, a kastélyt (kihalásuk után) 1800-ban a Berchtold grófok szerezték meg. A „jólelkű gróf”, vagyis Leopold Franz Xaver von Berchtold (1759-1809), ahogy átvette apja örököseként az uradalmat, itt kórházat rendezett be (ő inkább a várban lakott). Örökösei viszont felszámolták a nagylelkűséget, amelyet a környékkel gyakorolt. 1908-ban tulajdonosa Berchtold Lipót (1863–1942) volt, akinek birtokai voltak az akkori Magyarországon is, ezért emlegetjük őt ilyen néven. (Ő volt a közös birodalom egyik leggazdagabb embere.) Itt fogadta 1908. szeptember 15-én Alois Lexa von Aehrental osztrák és Izvolszkij orosz külügyminisztert, mint a Monarchia szentpétervári nagyköveteke. Az volt az informális tárgyalás célja, hogy a Bosznia-Hercegovina osztrák-magyar annexiójával kapcsolatban felmerült háborús helyzetet kiküszöböljék. Ez sikerült: az oroszok végül elvi lehetőséget adtak arra, hogy a Monarchia átvegye a tartomány fölötti szuverenitás jogát, így Szentpétervár és Belgrád is súlyos diplomáciai vereséget szenvedett. 

A park, amely az alsó és a felső kastély összeköti egymással, kellemes, de érdektelen, mert nincsenek látványosságai. Összesen két, igen nagyméretű szobor ragadhatja meg a figyelmünket, ezek pedig Szt. Pétert és Pált ábrázolják (1748). Kissé fura, hogy itt vannak, az életöröm szigetében, figyelmeztetve az élet magasabb rendű értelmére: kilógnak a hangulatból.

20180915_150502-compressor.jpg

Egyébként van a parkban egy kis patak, szökőkút, mellette obeliszkkel, két kőből faragott, koronát tartó, meghatározhatatlan allegóriát árasztó derűs hangulatszobor. 

20180915_145132-compressor.jpg

20180915_145145-compressor.jpg

Emellett van még egy barokk épület a park végén, jelenleg csokoládémúzeum. (Hogy miként került ide a múzeum, nem tudom. Zárva volt, egyébként egy kávéház szolgálja ki ott a kirándulókat.) 

20180915_144620.jpg

A grófi tartózkodásra szolgáló (alsó) kastélyban azon ne keressünk barokk és rokokó életörömöt: a Berchtold-grófoknak ugyanis sikerült az egészet telezsúfolniuk a XIX. sz. lakberendezésével, az egész olyan, mintha egy budapesti nagypolgári család kissé túlpuffasztott szobáiban járkálnánk.

20180915_153729.jpg

20180915_152509-compressor.jpg

Eredeti barokkból csak egy-két szoba van. Nem, ezt nyugodtan kihagyhatjuk, a kastélyszárny egyetlen fontos terme, a kupolaterem (amely kb. két emelet magasságú) ugyan szép az évszakok már jelzett allegorikus festményeivel, de egyébként legfeljebb kamarazenére volt jó, bálteremnek már kicsi.

20180915_154327-compressor.jpg

Mondjuk ki: pusztán ez a látvány nem éri meg a belépti díjat. Jó, van még benne egy Benczúr Gyula-festmény is az egyik Berchtold–grófnéról, de ez még mindig kevés a jegy árához képest. Én azt mondom, inkább sétáljunk egy nagyot a parkban.

20180915_145318-compressor.jpg