Na, szóval. Képzeljünk el egy nyitott úszómedencét az 1940-es években, mondjuk, vidáman fürdőző urakkal: 

S most gondoljuk el azt, hogy ez Auschwitzban volt.   

Megy? 

Ha nem, ne tördeljük ujjainkat képzeletünk bántó szűkössége miatt, mert a Halál és Szenvedés Táborát összetársítani ezzel az életképpel, valljuk be, igen nehéz. Mondjuk, nem csoda: nem ott készült, hanem 1947-ben Knoxville-ben. (Ehol van). 

Mégis: ha beütjük a keresőbe a tábor nevét, s mellé akármelyik nyelven azt, hogy „úszómedence”, a képernyő szinte kirobban egy dolog fotóitól. Mivel szeretek jogtiszta szemléltető anyagokat használni, a sajátjaimat teszem fel, de aki elégedetlen a minőséggel, az hajtsa végre a fenti műveletet, lesz belőle pár százezer találat. Erről van szó: 

Ez Auschwitz-Főtáborban, vagyis Auschwitz–I. ben készült. Átmegyünk a főkapun (tudják: Arbeit macht Frei), megyünk egyenesen, eljutunk a szögesdrótig, s ott van jobbra, 100 méterre. Ez nem a szokásos turistaútvonal tárgya: mert a látogató ritkán jut el ide. És nem azért, mert tiltva van, és nem azért, mert az idegenvezetők direkt elkerülik, hanem azért, mert a turista nem tudja, hogy van ott néznivaló.

Persze, azért vannak, akik éberen figyelnek mindenre. Azt magyarázzák a holokauszt ama kutatói (akiket ugyan nem vettek fel az egyetemre, de tudják a tutit, mert olvasták valahol), hogy ez is bizonyítja, miszerint nem volt itt semmiféle elgázosítás, fenolinjekció, éheztetés, verés stb., szóval a zsidók által szállított szürkületi marhaságok. Itt csak a Birodalomra veszélyes foglyok éltek elkülönítve a normális külvilágtól, de a táborparancsnokság olyannyira figyelt a jólétükre, hogy még fürdőmedencét is kialakított nekik! Persze, nyilván csak a helyesen viselkedők élvezették, a többiek méltó büntetésként (rendnek kell lenni!) kénytelen voltak az ablakokon át bámulni a pancsi-pancsit és a napozást. (Kellett is ez, hogy a foglyok ápoltan, jó húsban éljék meg a felszabadító szovjet csapatok érkezését. Éhezzenek majd a GULÁG-on!)   

Mentek ti a …–ba, mondja erre most a türelmét vesztő olvasó, ki ne tudná, hogy Auschwitz–I. a háború előtt lengyel laktanya volt, s ezt a kis medencét tiszteknek építették? Meg aztán nézzük már meg ezt a medencét!

Hány ember fér el ebben? Jó, ha egyszerre 20, de akkor azok csak lebegni tudnak függőlegesen, úszni már nem. De tételezzük fel, hogy van mellette 20 fogoly, akik felváltva mennek be a vízbe. Aztán jön a következő turnus. Mettől–meddig lehet használni a medencét? Mivel nyíltszíni, ezért április 1–október 1 között. Vegyünk egy napra 12 napfényes órát s rögtön tételezzük fel, hogy soha nincs köd, eső, vihar, talajmenti fagy. Akkor hány ember tud megmártózni itt? Egy óra alatt 20, egy nap alatt 240, egy hónapban 7.200, fél év alatt 43.200 fő, öt év (1940-1944) alatt összesen 216.000. 

De akkor csak mindenki egyszer látta ezt a medencét egy órára, nincsenek tehát visszatérő kuncsaftok! De hát az mitől lenne kegy, ha ötévente egyszer látok egy órára egy medencét? 

Aztán meg: tételezzük fel, hogy öt éven át ugyanaz volt a fogolyállomány, s mindenki évente egyszer van benne. Akkor a fenti számot öttel el kell osztani, s ott vagyunk 43.200 egyéni kedvezményezettnél. Ha persze pörgött a fluktuáció (és nem azért, mert itt bárki is meghalt volna…), akkor a kedvezményezettek száma nyilván feljebb megy – de sosem haladhatja meg a 216.000 főt. Viszont – szerény ismereteink szerint – Auschwitzban 1.100.000 – 1.500.000 embert öltek meg, az átmenő forgalom pedig még volt jópár százezer. Szóval jó, ha a lakók és átvándorlók 5–10 %-a részesülhetett ebben a jótéteményben. De akkor mi volt a maradék 90 %-kal…? Azok miért nem fürödhettek? És ne mondják azt, hogy mert nem érdemelték meg, hiszen voltak köztük gyerekek is. Azok szeretik a medencét! (Jaj, úgy élvezem én a strandot…!) 

A Holokauszt tagadói erre legyintenek, és azt mondják, tessék csak megnézni a táblát, ami kinn van a medence mellett. Így néz ki: 

Ez áll rajta: „A tűzoltóegység víztárolója, amelyik egy úszómedence alakjában épült valószínűleg 1944 elején.” Nyilván nem akkor épült, mert akkor a foglyoknak csak a fenti számok szerinti törmeléke használhatta volna; nem, ez korábban itt volt, csak ezt tették ki rá, hogy eltereljék a figyelmet az Igazságról. 

Mulattató ez a magyarázkodás, mert ezt a táblát könnyű hová tenni: itt volt az úszómedence, azt használták fel később víztárolásra. Gondolom, 1944-ben újrabetonozták, felújították, alakítgattak rajta–benne valamit. 

De nekem aztán mindegy, hogy ki miről mit akar elterelni, kinek mikor épült ez a vacak, és mire használták. Ugyanis a holokauszttagadók tudatosan csak 1 db. Auschwitzról beszélnek, úgy szemléltetik a dolgot, mintha ez egy egységes tábor lett volna. Csakhogy ez nem igaz. Mert Auschwitz–I. nem volt több, mint egy 28 db. emeletes blokkból álló kis laktanya, ami több km-es távolságban volt/van Auschwitz–II.–től, vagyis Birkenautól, az igazi haláltábortól. Az viszont terjedelmével felfalja a főtábort, ami területileg egy morzsaléka Birkenaunak. Vagyis mindegy, hogy hány rab lubickolt a pöttöm Auschwitz–I. területén lévő úszómedencében, ennek semmi köze sincs ahhoz, hogy hány db. gázkamra működött a százszor nagyobb területen több km-kel odébb. 

És én elképzelem a következőket is. 

A foglyok, jól kiérdemelt munkájuk után (akármi legyen az, ne firtassuk), fürödni mennek. (Tényleg, ha nappal fürödtek, akkor mikor dolgoztak?) Mondjuk, 1943 augusztusában járunk, szép nap van, s aszongya az egyikük, hogy: 

- Kéne még egy kis limonádé.

A rájuk felügyelő SS–Unterscharführer kedvetlenül feleli, hogy kifogyott. Oszt miért? – kérdi a fogoly. Az Unterscharführer így felel: Dél-Olaszországot elfoglalták a szövetségesek, azért. Na, jó, de nincs valami helyette? Csapvíz. Az uncsi, az nem kell, azt kapunk maga nélkül is. Apropó, mi a véleménye a Vörös Hadsereg utóbbi időkben történt előrenyomulásáról? Az Unterscharführer persze érti a célzást, de hallgat. A foglyok: á, semmi, csak úgy jelezzük, hogy velünk való jó bánásmód előnyöket jelenthet akkor, amikor vége ennek az egésznek, és mindenki hazamehet. Az Unterscharführer (Sztálingrád óta folyamatosan, azaz mindig, azaz már megint) gondolkodóba esik, majd mondja, hogy nézzék, van snapszom, a sógorom küldte Nürnbergből, szóval, ha akarnak belőle inni... Hát hogyne! Az Unterscharführer sóhajt, átballag a barakkjába, elhozza a pálinkát, a foglyok pedig meghúzzák meg a flaskát. Ez már döfi! Na, menjünk csobbanni… Vízbe vetik magukat, s az Unterscharführer lehangoltan posztol mellettük: kifosztottnak érzi magát (de gondolnia kell a népbíróságra is), meg hát ez a feszített víztükör… Na persze, még mindig jobb itt őrizni ezeket, mint Kurkszknál rohangálni a T-34-esek között. Közben valaki felhúzza a tekerős gramafont, s felkígyózik belőle egy édes–nyúlós hang… 

Auschwitz! 

És hogy mennyire odafigyeltek a németek arra, hogy a praktikum mellett a könnyű, játszi, kissé rokokós esztétikum is megjelenjen, még egy macskafejet is ideapplikáltak betonból. Hát nem aranyos? 

Nyilván arra akartak ezzel célozni, hogy a macsekok utálják a vizet. Szóval ez egy igazi „cicafürdő”… 

Ha ezek után valakinek a Három testőr Afrikában c. Rejtő-regényből Igori, a rettegett büntetőtelep jut az eszébe, ahol viszont mindenki lógatja a lábát, francia képeslapokat olvas és diétás ételek közt turkál, ne csodálkozzon: mert a holokauszttagadók azt akarják elhitetni vele, hogy ez ment Auschwitzban is.   

S minő nagyszerű fényképek készülhettek volna itt a fogvatartottak és az őrök békés együttéléséről! Például egy ilyen: 

Ó, bocsánat, ez a GULÁG… De akkor is! Ellenben folyton ezek a leverő felvételek a rámpákon heverő hullákról, meg a meztelen nőkről kivégzés előtt (és után)… Hát a szépet miért nem lehet bemutatni? 

Jó, hagyjuk az ízléstelenkedést. Tudatosítsunk magunkban valamit: a Holokauszt tagadói pont olyanok, mint a profi csalók. Azok mindenféle lehetetlen mesékkel akarják kicsalni az emberek pénzét (a befektetett tőkére tetszik kapni egy évben 200 %-os kamatot, kockázat nincs, van biztosításunk egy csungmungi banknál, itt tessék aláírni, Józsi mindjárt hozza a kötvényeket), s legkevésbé sem zavaró számukra, hogy 100-ból 98 célszemély az első pár mondat után kihajítja őket. Nem; nekik az a kettő kell, akitől megszerzik a húszmilliót. Mert aki megnyer magának egy lelket, egy világot nyer el!   

És - mint tudjuk - a világegyetem tágul. Bele, a sötét űrbe.