messzi vidék


2019.júl.20.
Írta: Gyöngyösi Zoltán Szólj hozzá!

A tarnówi bima rejtélye

Pár hónappal ezelőtt írtam két posztot Tarnówról. Mondtam, hogy van itt még valami, ami érdekes lehet az ide- és időutazóknak: a helyi zsidóság építészeti maradványai, azon belül is a „bima”. És ennek számomra elég érthetetlen a története.  Kezdjük azzal, mit jelent ez a szó. A régi, ún. lengyel…

Tovább

Egy lábszárcsont és Varsó szétdúlt zsidótemetője

A halállal és a sírkertekkel mindig közeli kapcsolatot ápoltam. Gyermekkoromban felszámolták a házunk mellett lévő temetőt, s amikor annak dombján a kutyáimat sétáltattam – úgy 9 évesen – , csontok és koponyák halmai között lépkedtem. Megtetszett az egyik lábszárcsont, hazavittem, lemostam,…

Tovább

Holešov: egy szép, kellemes zsinagóga

Az észak-morvaországi Holešov városa kicsi és ámélkodtató műemlékekkel nem dicsekedhet. Központjában áll a kastély. (Fotó: Jiří Bureš.)  Első említése 1245-ből származik, ekkor vár volt; a huszita háborúban lerombolták, csak néhány részlet maradt meg belőle a földszint nyugati szárnyán…

Tovább

Az árvák mártírja, Varsó hódolata

Ha Varsó főterén, a Tudomány és Kultúra Palotája melletti téren (Park Świętokrzyski) sétálunk, látunk egy szoborcsoportot. Egy öreg, szakállas férfi áll középütt, előtte gyermekek, kik fölé óvón terjeszti ki karjait. A gyermekek láthatóan valamitől félve állnak előtte: olyanok, mint akik tudják,…

Tovább

Csodarabbi, csodalánc, sosem ég le ez a ház

(A címadásért előre elnézést kérek. Beugrott, és nem tudok tőle szabadulni. Az emberi gyengeség, na.)  Ha a cseh–osztrák határ melletti városkába, Mikulovba (régi, általunk jobban ismert nevén Nikolsburgba) vetődünk el, s le akarjuk tenni a kocsit a belvárosban, a vár alatti központi parkoló (az A.…

Tovább

Boskovice színes zsinagógája

Boskovice kisváros 40 km-re északra Brnotól kb. 11.000 lakossal. Van egy főtere, a domb tetején a városháza későreneszánsz tornya, lenn a későgót (XIV. század elején épült, először 1346-ban említett) Szent Jakab–templom, barokk berendezéssel: a belvárosban kb. ennyi a látnivaló. (A toronyba fel…

Tovább

A płaszówi koncentrációs tábor: Amon Goeth birodalma

Hull a hó és hózik, Budapest fehérbe borult, s erről jut eszembe egy régi emlék.  2015 októberében néhány barátommal Krakkóba mentünk, s úgy gondoltuk, hogy megtekintjük Amon Goeth (vagy Göth) szörnyű működésének színterét, a płaszówi koncentrációs tábort. Ez most a város határában van délre.…

Tovább

Az igazi Třebíč

A város, ahol évszázadok óta semmi érdemleges nem történt, azzal ragadta magához a hírnevet, hogy 2003-ban az UNESCO világörökséggé tette a Jihlava folyó nyugati partján húzódó zsidónegyedet és a fölötte álló (azzal egyébként szerves kapcsolatban nem lévő, a főút túloldalán merengő) Szent Procopius…

Tovább

Strážnice: fussunk rajta át

Strážnice, e délmorva kisváros (németül: Straßnitz), közel az osztrák határhoz sok meglepetést nem ad az utazónak, a látnivalók a szokásosak: két főtér, templom, városháza tornya, egy Masaryk– és egy Comenius-szobor. Történelmében csak annyi az érdekes, hogy 1458 telén itt adta át Podjebrád cseh…

Tovább