A losonci zsinagóga

A losonci zsinagóga fenntartói az elmúlt évtizedekben több rangos hazai, magyar és nemzetközi nívódíjat söpörtek be a Nemtörődömség, Hanyagság és Közöny kategóriákban. Mielőtt megkapták volna a Pusztulat Nagydíját (amit akkor osztanak ki, amikor a műemlék már összedőlt), rájöttek arra, hogy Losoncnak, akárhogy osztjuk, szorozzuk, ez az egyetlen valamirevaló látványossága. Talán felszínes információk alapján ítélkezem, mert én ugyan csak egy fél órán át tartózkodtam Losoncban, de keserűen kellett megállapítanom, hogyha nem csatolják vissza Magyarországhoz, akkor sem vesztünk vele sokat, annyira rémes szegénykém. (Foltnyi belváros, rengeteg lakótelep, mindennek közepén egy tájidegen toronyház.) Ha turizmust akartak ide, ahhoz ez volt az egyetlen kiindulópont.

dsc_0479_tom.JPG 

Szóval, ezzel a magányos, néptelen zsinagógával kezdeni kellett valamit, mégiscsak a nagy Baumhorn Lipót, a zsidó imaházak nagymestere tervezte!

dsc_0461_tom.JPG

Uniós pénzből helyrerántották pár év alatt, 2016-ban adták át, s ím, most már van mit mutogatni a városban. Környezete ugyan leharcolt és sivár, hála felülről őt mustráló elnyűtt, szegletes lakótelepnek, de legalább van körülötte levegő. 

dsc_0481_tom.JPG

A zsinagóga még száz éves sincs, 1925-ben avatták fel a hitközség tagjainak adományaiból. Ezzel kapcsolatban két érdekességre hívom fel a figyelmet. 

Egyrészt arra, hogy a losonci zsidóknak mennyi pénze volt, ha meg tudták fizetni Baumhorn urat és az építkezést. Pedig nem voltak gazdagabbak a helyi átlagnál és azt sem lehetett rájuk fogni, hogy túl sokat lettek volna, kb. 1.800 emberről volt szó. De volt rá közösségi akarat, ezt kell benne értékelni. 

dsc_0459_tom.JPG

Maradványai közül sikerül kibányászni néhány széttört régi táblát, amely tudatosította a látogatóban, hogy a fentieken túlmenően kiknek köszönhető ez a mű.

dsc_0460_tom.JPG

És ez itt a lényeg. Losonc fölött 1918-ban beköszöntött az imperiumváltás, és a zsidókat a csehszlovák törvények erőszakosan le akarták választani a magyarságról. Kifundálták, hogy a népszámlálási kérdőíveken külön nemzetiségként kell őket szerepeltetni. Aki beírta vallásnak az izraelitát, az már nem írhatta be nemzetiségként a magyart, legfeljebb azt, hogy magyarul (is) beszél. Nos, az emléktáblák magyarul beszélnek az utókorhoz, a losonci zsidók nem választották a szlovákot vagy óvatosan a semleges hébert, ő megmaradtak a magyar nyelv mellett, egyfajta néma kiállásként. 

Emiatt nagy lelkesedéssel fogadták, illetve fogadták volna az 1938-ban ide bevonuló magyar csapatokat. Azért „volna”, mert eltiltották őket az ünnepségektől, mondván a fentiek miatt, hogy a csehek bérencei. Holott nem voltak azok, csak a kérdőív nem adott nekik választási lehetőséget. Megkeseredve léptek be hát az épületbe éveken át a keresztény templomokból átvett román stílusú, szűk, nehéz bélletű kapun:

dsc_0482_tom.JPG

Nyelvünk melletti kitartásukért a magyar állam gázkamrába küldte őket. Márai Sándor 1944. április 13-án ezt látta a gettósítás helyszínen: „Losoncon ma reggel kezdték meg az átköltöztetést. Amíg írok, ablakom előtt zörögnek a kordék, melyeken nyomorult emberek tolják szegényes, rongyos holmijukat. (…) A zsidó orvost elvitték munkatáborba, ötéves gyermekét a gettó lakosaival együtt vagonban Lengyelországba; de a rendelő helyén maradt. Az iskolatársam volt. Rendelőjét korszerűen rendezte be, röntgengéppel, elektrokardiogrammal. Mindez vidéken ritkaság. A rendelőért, a röntgengépért, a felszerelésért ketten vetélkedtek: a helybeli tisztiorvos, s egy belgyógyász. A rablók nem tudtak megegyezni. A vitából lovagias ügy keletkezett, párbaj. Mert mi lovagias nép, úri emberek vagyunk, kérlekalássan.” Hogy mi történt kettejükkel, nem tudni, pedig érdekes lenne kibogarászni, hogy 1947-ben nem deportálták-e őket is, csak dél felé egy vagonban a „lakosságcsere” nevű etnikai tisztogatás keretében. 

Így 1944-ben „sikerült” megszabadulni a város lakosságának kb. 1/6 részétől, akik magyarul beszéltek. Hálásak is voltak ezért a hegyekből ide betelepülő szlovák fasiszták, de a kommunisták szintén, mert egy nemzeti–felekezeti probléma ki lett pipálva. Ďakujem, pán Horthy.


Aztán a harcok során kiégett az épület, s a romot 1948-ban a maradék zsidóság kénytelen volt eladni az államnak, a túlélők nem tudták fenntartani, a szocialista közösség pedig a rossz gazda gondosságával őrködött fölötte, hogy tovább haladjon az enyészet felé. A legnagyobb veszélyt paradox módon egy ártalmatlan sportesemény hozta rá: 1982-ben ejtőernyős világbajnokságot rendeztek itt, s a versenyzők a romot hosszasan szemlélhették az égből. Túl hosszasan… Ekkor merült fel az, hogy ennek véget kell vetni, pusztuljon, mert „rongálja” a környezetét. (Bár ez fordítva is elmondható.) Bontására végül nem került sor, mert a józanabb elemek is felemelték a szavukat, normálisabb irányba fordították a helyi hatalmat, amely három év múlva helyrehozatta legalább a tetőzetet úgy, hogy ne a járókelők nyakában kössön ki az egész. Abban azonban továbbra is reménykedtek az illetékesek, hogy a turisták nem keresik fel, ha azt sem tudják, hogy van ilyen. A korabeli magyar útikönyvek is csak épp megemlítették a létét. A fenti történet a zsinagóga karzatán berendezett kiállításból kiderül(get).

dsc_0467_tom.JPG

A rendezők azonban a mélységi információ helyett inkább térbeli hatásokra utaztak. Az egykori enyészet elemeinek tömbszerű megjelenítésének koncepciója jegyében a renoválás előtti épületmaradványokat fémketrecekbe zárták, mintha történelmi börtönben lennének.

dsc_0448_tom.JPG
Az itt-ott talált héber írású vallási iratokat szintén ebbe a keretbe préselték, jelképezve azt, hogy az épületnek és a könyveknek közös sorsa volt: elpusztultak a gazdáik.

dsc_0465_tom.JPG 

(Egyetlen magyar nyelvű iratot sem láttam. Gondolom, a szlovákok sem akarták láttatni, hogy milyen nyelv honolt itt. Kis történelemhamisítás megint, ehhez náluk kezdek hozzászokni, szerencsére a falon lévő – már bemutatott – adománytáblákkal ezt nem tudták eljátszani. Figyeljünk arra, nehogy egyszer eltűnjenek, északi barátaink hajlamosak az ilyenekre.)

dsc_0444_tom.JPG

Fontosnak tartom (s közlésem esetleg mérsékli a látogatási kedvet, de felvállalom), hogy a zsinagógát lehetőleg élénk napsütésben tekintsük meg. A színes üvegablakok változatos ragyogású pászmákat vonnak végig a padlón és a kiállított tárgyakon, ezt nem kapjuk meg borús időben.

dsc_0457_tom.JPG

Amikor ott jártam, tűzött a nap, szóval szerencse kell itt a mutatós beltéri fényképek készítéséhez, amivel lenyűgözhetjük ismerőseinket. Igaz, erre rásegít a mesterséges fény is, amely félhomályba süllyedő földszintet tarkázza pasztellszínekkel.   

dsc_0468_tom.JPG

Amúgy a belső tér nem túl eredeti, értsd azt, hogy az egész zsinagóga egy kupolaterem.

dsc_0456_tom.JPG

A falak egyszínűek, nincsenek kanyargó ornamentikával, levelekkel, indákkal, darabos-szegletes idomokkal és ropogva egymásba kapaszkodó rácsokkal kifestve. Hogy eleve nem voltak, vagy már nem lehetett őket rekonstruálni, nem tudom. A részletelemek, mint pl. a lágy formákkal dolgozó oszlopfők azonban eredeti tervezésre vallanak, igazodnak a kapu hangulatához:

dsc_0458_tom.JPG

A leghatásosabb részlet a főhelyen a Tóraszekrény helyén álló vörös tábla-kettős, amelyet hátulról megvilágítanak, hogy szegélyük szint forr, mint az áthevült vas.

dsc_0439_tom.JPG 

Gondolom, az égő csipkebokrot akarja jelképezni, de lehet, hogy a Holokauszt kemencéit, avagy egyszerűen csak akartak egy olyan erős színpompát a főhelyre, amely szinte kiugrik a falból és mindenhonnan magára vonja a tekintetet. 

dsc_0473_tom.JPG

Még a kupola az, ami érdeklődésünket felkeltheti, bár az színtelen, dísztelen, de legtetején, mintha kipa lenne rá téve, tarka fényt ereszt be a az üvegfedő.    

dsc_0471_tom.JPG 

Mint látható, a felújítás belülről kissé vegyesre sikerült, mivel vannak olyan elemek az épületben, amelyek mutatják a korábbi romos állapotokat, mintha még munka várna rájuk. Hogy ez tudatos-e vagy sem, avagy egyszerűen csak ezekre a helyekre már nem volt pénz, nem tudni, de jó ez így, ad egy kis történeti dinamizmust a látványnak. (Az kevésbé, hogy épület odakünn nincs kifestve.)

A zsinagóga körül a Holokauszt emlékművei állnak. Van egy szelídebb, parkszerű része:

dsc_0476_tom.JPG

A belváros felé néző oldalán betontömbök állíttattak fel, amelyekre fel lehet illeszteni az emlékezés fénytáblácskáit.

dsc_0491_tom.JPG 

A helyszínről elmenve Márai „hősei” jutottak eszembe, a két orvos, akik a zsidó kolléga „hagyatékán” marakodtak. Visszatérnek ide most unokáik, dédunokáik, s már semmit sem tudnak az egészről, Márait nem olvasnak, ellenben megcsodálják a remek zsinagógát, aztán azt mondják: „Losonc! Tudtad, hogy a nagypapa is innen származott?” És eszükbe sem jut, hogy épp a nagypapa miatt lett üres az Isten háza.

dsc_0492_tom.JPG